KezdőlapMotoGPEgy korszak végének kezdete: indul a MotoGP 2026-os idénye – hétvégi menetrend

Egy korszak végének kezdete: indul a MotoGP 2026-os idénye – hétvégi menetrend

-

Hamarosan vége a várakozásnak, hiszen a Thai Nagydíjjal elrajtol a MotoGP 2026-os szezonja. A Ducati és az Aprilia a győzelemért, a KTM és a Honda pedig a mögöttük lévő pozíciókért vívhatnak harcot, míg a Yamahától talán már a legjobb tíz is meglepetés lenne.

Hamarosan jön a várva várt pillanat, ugyanis pénteken már futamhétvége keretében gurulnak pályára a MotoGP-motorok, és megkezdődik a királykategória 2026-os kiírása. Ez utóbbi pedig egy korszak végét jelenti: idén utoljára csapnak össze egymással az 1000 köbcentiméteres motorblokkok által hajtott gépek, hiszen jövőre már az új szabályrendszer szerint épülő 850-es motorokat kell megülniük a versenyzőknek.

Magát a nagydíjat vasárnap, vagyis március 1-én rendezik, ami minden idők legkorábbi versenyeinek ranglistáján igencsak előkelő helyet foglal el. A gyorsaságimotoros-vb pilótái ugyanis ennél korábban csak egyszer, 1964-ben csaptak össze. Akkor február 2-án tartották a sorozat történetének első USA Nagydíját Daytonában.

Ezúttal persze a világ másik fele ad otthont az első hétvégének, amelynek a tavalyi idény után másodszor Buriram lesz a helyszíne. A pályát 2014-ben építették, a versenynaptárban pedig 2018-ban szerepelt először. Azóta a koronavírus-járvány miatt 2020-ban és 2021-ben elmaradt a Thai Nagydíj, de ezt leszámítva mindig része volt a programnak.

A Chang International Circuit elnevezésű versenypálya legeredményesebb alakja Marc Márquez a maga három győzelmével. Rajta kívül még Jorge Martín és Francesco Bagnaia aratott egy-egy győzelmet a hétvége királykategóriás résztvevői közül. Utóbbinak a Moto2-ben is van egy sikere innen, ahogyan Luca Marininek is, míg Fabio Di Giannantonio a Moto3-ban ünnepelhetett egyszer.

Maga az aszfaltcsík 4,554 kilométer hosszú és átlagosan 12 méter széles, a leghosszabb egyenes pedig 1 kilométer. Hét jobb- és öt balkanyart tartalmaz, amiből már sejthető, hogy a vonalvezetés iránya megegyezik az óramutató járásával. Az 1:28.700 másodperces abszolút pályacsúcsot Bagnaia tartja még 2024-ből, Márquez versenyben futott 1:30.637-es körrekordja viszont tavalyról datálódik, akárcsak Raúl Fernández 341,7 km/h-s sebességcsúcsa.

A Thai Nagydíj általában az év egyik legmelegebb versenyének számít, tavaly a versenyzők egy része igencsak megszenvedett a hétvégén. Ez alighanem idén sem lesz másként, hiszen a levegő hőmérséklete napközben rendre 30 fok felett lesz. Az előrejelzések szerint egyedül vasárnap délután van esély komolyabb mennyiségű csapadékra.

Hogy ez kinek kedvezhet? Könnyen lehet, hogy Márqueznek például igen, hiszen ő általában kifejezetten jól megy ilyen körülmények között. A kilencszeres világbajnok először fog versenyezni tavalyi mandalikai sérülése óta, ha pedig nyer, akkor minden kategóriát figyelembe véve a századik futamgyőzelmét fogja megszerezni. A teszt nem alakult ideálisan számára, hiszen gyomorrontással küszködött, és többször is elesett, de egy körön még ezekkel együtt is biztató volt a tempója.

Főnöke szerint nem fogják befolyásolni Marc Márquezt a burirami bukások, egykori márkatársa a „szokásosat” látta

„A bukásokat és a fizikai állapotomat leszámítva összességében pozitív teszten vagyunk túl ezen a pályán – nyilatkozta. – A versenyszimuláció a vártnál korábban véget ért, de addig jól éreztem magam. Ezen a pályán arattam az első MotoGP-futamgyőzelmemet a Ducati színeiben, és ez olyan emlék, amely extra lendületet ad. Az idény első futama mindig különleges, még ennyi év után is.”

Egyhangú ítélet: a bukmékerek szerint teljesen egyértelmű, hogy ki lesz idén a MotoGP-bajnok

A burirami teszten ugyan közel sem volt annyira egyértelmű a képlet, mint Sepangban, de talán még így is kijelenthető, hogy a Ducati számít a legnagyobb esélyesnek. Ezúttal pedig a gyári istálló garázsának másik oldala is tényező lehet, hiszen Bagnaia a pocsék tavalyi éve után kifejezetten biztató néhány napot zárt.

Lorenzo szerint Bagnaia be fogja bizonyítani, hogy esélyes a bajnoki címre

„Jó előszezont tudhatunk magunk mögött – kezdte. – Jó munkát végeztünk, minden tesztet teljesítettünk, és jó alapokkal vágunk neki a nagydíjnak. Nagyszerűen érzem magam motorozás közben, remek a hangulat, és motivált vagyok a szezonra vonatkozóan. Az első futam mindig különleges, és ez a pálya összességében mindig is jól passzolt a Desmosedici GP sajátosságaihoz.”

Ami a bolognaiak többi versenyzőjét illeti, Álex Márquezt természetesen szintén nem szabad kivenni a számításból, és nemcsak a tavalyi szereplése, hanem a teszteken mutatott formája miatt sem. A Gresini viszont ezúttal csak az ő jó szereplésében bízhat, hiszen Fermín Aldeguer még mindig lábadozik combcsonttöréstől, az őt helyettesítő Michele Pirrótól pedig aligha várható el a kiugró eredmény. Ami a VR46 párosát illeti, Di Giannantonio és Franco Morbidelli is viszonylag jó előszezonon van túl.

Hivatalos: Aldeguer a burirami tesztet és a szezonnyitót is kihagyja

Marco Bezzecchiről pedig ez hatványozottan kijelenthető. Könnyen lehet, hogy a Ducatinak ezúttal már az idény elején lesz egy valós kihívója az Aprilia révén, amelynek a vezéralakja jelenleg mindenképpen a nemrég szerződést hosszabbító olasz pilóta. A 27 esztendős motoros Sepangban még egyértelműen a Desmosedicik mögött volt, Buriramban viszont egy körön és a versenytempót tekintve is megfordult az állás.

Kettős Aprilia-vezetés Bezzecchivel az élen, Marc Márquez többször is bukott az utolsó tesztnapon

„A tesztek elég jól alakultak, sokat dolgoztunk, ami segített megérteni, hogy az RS-GP26-os hogyan teljesít – fogalmazott. – Elégedett vagyok, bár a tesztelés nagyon különbözik egy futamhétvégétől. Most van egy kis időnk dolgozni és kielemezni az adatokat, hogy további fejlesztési területeket azonosítsunk. A srácok remek munkát végeztek, és alig várom, hogy végre elkezdődjön a versenyzés.”

Aprilia-uralom: Ogura a sprint-, Bezzecchi a főfutamszimulációban a mezőny előtt

Csapattársa, Martín nagyon más helyzetből várja az idényt, hiszen tavalyi kálváriája idén is folytatódott, és korrekciós műtétek miatt kénytelen volt kiülni a sepangi tesztet. Thaiföldön viszont már motorra ült, és a helyzetéhez mérten kifejezetten jó tempót produkált. Persze a kétszeres világbajnoktól még nem elvárható az igazán nagy eredmény, de elképzelhető, hogy hosszú távon vele is számolni kell az élmezőnyben.

Martín: Most először úgy éreztem, hogy ez tényleg az én motorom

„A tavalyi sérülések miatti bonyodalmak után nagyon várom a szezon kezdetét – jelentette ki. – Fizikailag sokkal jobban érzem magam, és nagyon pozitív volt, hogy részt vehettem a burirami előszezoni teszten, hogy a lehető legjobban felkészülhessek a futamra. Nagyon elszántan kezdjük az évet: a motor javult, ahogyan én is. Minden adott egy remek idényhez.”

A tesztek alapján a két olasz márka után meglehetősen nagy a szakadék, majd ismét két gyártó következik fej-fej mellett. Könnyen lehet, hogy a KTM és a Honda között Pedro Acosta jelenti majd a különbséget: a harmadik királykategóriás idényére készülő pilóta egy körön és a hosszú etap során is kiemelkedett a mattighofeniek kontingenséből.

A Honda jubileumi idényre készül, hiszen ez lesz az aranyszárnyasok hatvanadik szezonja a királykategóriában. A szezon a korábbi sikerekhez mérten semmiképpen sem ígérkezik ünnepinek, de a tavalyi nagy ugrás után talán sikerült még egyet előrelépni. Még úgy is, hogy a kifejezetten ígéretes sepangi teszt után Buriramban már kevésbé tűnt versenyképesnek a motor.

Mir úgy látja, a Honda még túl messze van a Ducatitól, de a legjobb ötért már csatázhatnak

„Nem számít, hogy az ember az első vagy a nyolcadik szezonját tölti a MotoGP-ben, mindig izgatottan várja az első futamot – mondta saját magából kiindulva az egyelőre a japánok leggyorsabbjának számító Joan Mir. – Hosszú volt a téli edzésidőszak, és személy szerint készen állok a rajtra. A Honda nagy előrelépést tett az RC213V-vel, a teszt során pedig találtunk néhány dolgot, de fontos, hogy koncentráltak maradjunk, és a lehető legjobban teljesítsünk az első hétvégén. Kezdjük jól az idényt, és ebből építkezzünk! Huszonkét forduló, illetve negyvennégy verseny sok kört jelent, és bármi megtörténhet. Szerintem nagyon érdekes év lesz.”

A Hondán belül az újonc Diogo Moreira eddig nem tudta felvenni a márkatársak tempóját, ami a másik debütánsra, a Yamahával bemutatkozó Toprak Razgatlıoğlura is igaz. Ugyanakkor a hangvillásoknál messze nem a török versenyző beilleszkedése jelenti a legnagyobb problémát, hiszen a V4-es erőforrás hajtotta motor egyelőre jelentősen elmarad a többiektől. Olyannyira, hogy a jelek szerint a tavaly öt rajtelsőségig jutó Fabio Quartararo sem tud csodát tenni vele…

„A megosztás gondoskodás, nemde?” – Rins elárulta, az ő motorját kapta meg Quartararo a burirami teszten

A Thai Nagydíj hétvégéjének menetrendje

PÉNTEK
3:00 – 3:35 Moto3 Első szabadedzés
3:50 – 4:30 Moto2 Első szabadedzés
4:45 – 5:30 MotoGP Első szabadedzés
7:15 – 7:50 Moto3 Edzés
8:05 – 8:45 Moto2 Edzés
9:00 – 10:00 MotoGP Edzés
SZOMBAT
2:40 – 3:10 Moto3 Második szabadedzés
3:25 – 3:55 Moto2 Második szabadedzés
4:10 – 4:40 MotoGP Második szabadedzés
4:50 – 5:05 MotoGP Időmérő (Q1)
5:15 – 5:30 MotoGP Időmérő (Q2)
6:45 – 7:00 Moto3 Időmérő (Q1)
7:10 – 7:25 Moto3 Időmérő (Q2)
7:40 – 7:55 Moto2 Időmérő (Q1)
8:05 – 8:20 Moto2 Időmérő (Q2)
9:00 MotoGP Sprintverseny (13 kör)
VASÁRNAP
4:40 – 4:50 MotoGP Bemelegítés
6:00 Moto3 Verseny (19 kör)
7:15 Moto2 Verseny (22 kör)
9:00 MotoGP Verseny (26 kör)
[adrotate group="14"]