Ai Ogura annak ellenére nyilatkozott önkritikusan a Thai Nagydíj után, hogy megismételte tavalyi, akkor csodaszámba menő eredményét. A japán versenyző úgy véli, rosszul választotta meg, hogy mikor kell húzni a gázt, és mikor visszavenni.
Alighanem bő egy év elteltével is sokan emlékeznek Ai Ogura szenzációs bemutatkozására. A Trackhouse pilótája tavaly debütált a MotoGP-ben, és az idénynyitó Thai Nagydíjon rögtön ötödik lett az időmérőn, amit aztán a sprinten negyedik, a főfutamon pedig szintén ötödik pozícióra váltott. Ilyen első futamra Marc Márquez óta ő volt képes először, és azóta is ez eddigi királykategóriás pályafutásának legjobb eredménye.
Ez alapján lehetett rá számítani, hogy a 25 esztendős motoros idén is megvillan Buriramban. A sprinten nem is szerepelt rosszul, hiszen Marco Bezzecchi kiesésének is köszönhetően negyedik lett, ám másnap a nyolcadik helyről indulva sokáig beragadt a középmezőnybe. Végül a 18. körben indult meg, és az ötödik helyig jött fel, ennek ellenére önkritikusan értékelt.
„Volt egy probléma, amely a futam első szakaszában hátráltatott – nyilatkozta. – A kanyarok megközelítésével volt a gond, különösen akkor, amikor motorok voltak előttem. Meglepett, hogy milyen rosszul teljesítettem a verseny első részében. Nem vagyok elégedett. Tudtam, hogy a végén gyors leszek. Ez volt az erősségem a futamon, de nem tudtam kihasználni.”
https://racingline.hu/2025/12/14/motogp-berobbant-a-motogp-be-az-elso-futamhetvegejen-de-ez-utolag-mar-inkabb-zavarja-qi-ogurat/
Ogura úgy véli, rosszul mérte fel, hogy mikor kell mindent beleadnia, és mikor érdemes visszavennie. Ebben meglátása szerint még fejlődnie kell. „Amikor a motor alkalmas volt rá, hogy nyomjam, talán nem tettem meg – fogalmazott. – Amikor pedig eléggé korlátozott volt, akkor nyomtam. Ezt jobban kell értenem.”
Ogura tehát a futamhelyezéseit tekintve pontosan ugyanazt hozta, mint a tavalyi Thai Nagydíjon, amikor a teljes közvélemény csodájára járt a teljesítményének. A japán versenyzőt azonban az idei szereplése a legkevésbé sem nyűgözte le. „A pozíció ugyanaz, ám az érzés teljesen más – magyarázta. – Egyáltalán nem vagyok boldog.”
Ogurának annyiban mindenképpen igaza van, hogy idén teljesen más volt a kontextus, és nem csak azért, mert már nem újonc. 2025-ben ugyanis a sprinten és a főfutamon is kizárólag Ducatik előzték meg, vagyis nem csupán az Aprilián belül, hanem a többi márka összes versenyzője közül ő bizonyult a legjobbnak. Múlt héten viszont bizonyos szempontból az ellenkezője történt, hiszen utolsóként ért célba az Aprilia kvartettjéből.
