back to top
KezdőlapFormula 1Alonso: Egyedül a Red Bull elérhetetlen

Alonso: Egyedül a Red Bull elérhetetlen

-

Fernando Alonso szerint az egyetlen top csapat, amelynek 2018-ra is biztosnak tűnő párosa van, az a Red Bull.”

A McLaren-Honda egyértelműen szenved, a spanyol a hétvégén ki is hagyta a Monacói Nagydíjat, inkább az Indy500-on indult, ahol remekül szerepelt. De vajon van esély rá, hogy jövőre már teljes szezont fusson az amerikai szériában?

„Meglátjuk. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy van konkrét tervem.” – fogalmazott Alonso. „Ha júniusban, vagy júliusban kapok egy hívást egy csapattól, le fogunk ülni, és tárgyalni velük. Legyen az akár a Mercedes, akár más istálló. Lehet, hogy a Renault is sokat fog előre lépni, nem lehet tudni. Azt gondolom, talán csak a Red Bull az, ahol zárva az ajtó 2018-ra, hiszen két fiatal versenyzőjük van, hosszú távú szerződéssel.”

Alonso hozzátette, a jövője a Liberty Mediától is függ, hiszen terveik között az is szerepelt, hogy még több futamot rendeznek jövőre.

„Muszáj látnom, hogy mit terveznek. Olvastam, hogy 25 futamot szeretnének egy évben. Mikor bekerültem a Forma-1-be, 16 verseny volt. Most 20. Ha azt mondják, hogy jövőre pedig 25 lesz, visszavonulok.” – zárta a spanyol.