back to top
KezdőlapETRCAlbacete boldog, hogy visszatérhetett az ETRC-be

Albacete boldog, hogy visszatérhetett az ETRC-be

-

Egy év távollét után tért vissza Antonio Albacete a kamion Európa-bajnokságba, és a paddockban még mindig ez az egyik legtöbbet beszélt téma. Ő nem csak egyike a kamion Európa-bajnokság bajnokesélyeseinek, hanem az egyik legkedveltebb figurája is a sorozatnak.

Persze egy évvel ezelőtt majdnem szívinfarktust kapott, amikor kiderült, hogy csak partvonalon kívülről figyelheti az eseményeket, mivel a spanyol olajipari vállalat, a CEPSA kihátrált mögüle, több évnyi együttműködés után.

„1997 óta versenyzek kamionokkal, így egy hosszú karriert mondhatok magaménak. Kissé furcsa volt egy évet kihagynom. Szégyen, hogy a támogatók nem akarták folytatni, mert 2015-ben is nyertünk versenyeket, és erősek voltunk, a 2016-os kamionunk még jobb lett volna. Próbáltuk a tavalyi évre is összerakni a büdzsét, de ez képtelenség volt, így le kellett hogy álljunk, és eladtuk az egész felszerelést. Ez egy eléggé szomorú esemény volt, de ilyen az élet.” – mesélte a múlttal kapcsolatban a spanyol pilóta.

Miután elvesztette a szponzorait, Albacete tudatosan kezdett el készülni az idei év kihívásaira, és hegyeket mozgatott meg azért, hogy visszatérhessen. Ennek eredménye az lett, hogy csatlakozhatott a Truck Sport Lutz Bernau csapatához Antonio:
„Szerencsém volt Lutzzal, mert lett egy szabad ülése, és mindent össze tudtunk rakni. Ez egy jó csapat, régóta versenyeznek kamionokkal, komoly tapasztalatuk van, és jó a versenytechnikájuk, így azt gondolom, hogy ez most egy jó helyzet. Szoknom kell még egy kicsit az új MAN-t és az új embereket körülöttem. Most minden egy kicsit más, mert eddig szinte családi volt nálunk a hangulat. Lutzékat viszont ismerem évek óta, és örülök, hogy velük térhettem vissza.”

A háromszoros Európa-bajnok tehát az egy év kihagyás után újra stabilizálni tudta a helyzetét, és újra számolni kell vele. Ausztriában még nem ment annyira a szekér vele, mert szombaton előbb egy tizedik illetve hetedik helyet szerzett. Vasárnapra azonban tudott javulni, hiszen egy harmadik illetve egy negyedik helyezéssel lett gazdagabb. Misanoban már még jobb volt a helyzet, hiszen három negyedik helyezése mellett újra felléphetett egyszer a dobogó legalsó fokára, és így jelenleg negyedik helyen áll a bajnoki összetettben.

„Még kell pár verseny, hogy újra a csúcson legyek, és még szoknom kell az új kamionomat is, de menni fog. Klassz lenne az év végére a top csapatok közé beférkőzni, de ez komoly menet lesz addig.” – ismerte el Albacete.

Az biztos, hogy meg fogja kergetni a top három versenyzőt idén az MAN-jével a Truck Sport Lutz Bernau sztárja.