back to top
KezdőlapFormula 1Bottas is védelme alá vette Strollt

Bottas is védelme alá vette Strollt

-

Valtteri Bottas szerint a fiatal újoncnak még időre van szüksége, hogy bizonyítani tudjon.

Stroll sokak által fizetős pilótának van elkönyvelve, megítélésén pedig az sem javít túl sokat, hogy szinte minden versenyhétvégén hibázik.

A Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas azonban megvédte a fiatal Williams-pilótát.

„Egy versenyzőnek sosincs könnyű dolga, amikor bekerül a Forma-1-be. Az ő helyzetében ez különösen igaz. Még csak 18 éves, és az autók rengeteget változtak. Kimondhatjuk, hogy nem az idei a legjobb év a debütáláshoz.” – fogalmazott a finn, aki idén Stroll csapattársa lett volna, azonban a Mercedes lecsapott rá.

„Soha nem könnyű egy újoncnak a tapasztaltabb pilótákkal felvenni a harcot – az ő csapattársa pedig az egyik legtapasztaltabb a mezőnyben. Így azt mondom, adjunk neki még egy kis időt, és legyünk türelmesek, mielőtt ítélkeznénk felette.”

Emellett a finn szerint a legjobb csapatot választotta a kanadai pilóta, ahol rengeteg segítséget kap.

„Nagyon jól ismerem a csapatot. Nagyon jól szervezett és vezetett istálló, és odafigyelnek arra, hogy megkönnyítsék a versenyzők munkáját.” – zárta Bottas.