back to top
KezdőlapFormula 1Alonso leült beszélni az F1 vezérigazgatójával

Alonso leült beszélni az F1 vezérigazgatójával

-

Miután Fernando Alonso megemlítette, hogy talán kiszáll a Forma-1-ből, köszönhetően annak, hogy a McLarennel szinte lehetetlen jó eredményt elérni, a spanyol versenyző leült beszélni az F1 új vezérigazgatójával, Chase Carey-vel. Ezt a spanyol sajtó szúrta ki.

„Igen, beszélni akartam vele.” – mondta Alonso az AS című lapnak. „Sok sikert kívánt nekem Indianapolishoz, én pedig mondtam neki, hogy ha találkozunk Kanadában, akkor szeretnék vele személyesen beszélni. Biztosítottam a támogatásomról az F1 fejlesztését illetően, és hogy állok rendelkezésére bármihez, amit szeretne.”

Alonso Kanadában közölte, hogy ha 25 versenyesre növelik a versenynaptárat, búcsút int az F1-nek. Carey pedig tegnap mindenki biztosított afelől, hogy nem kell attól tartani, hogy 25 versenyes lesz egy szezon. Legalábbis 2018-ban nem.

„Az idei 20 versenyre fókuszálunk, és 21 lesz jövőre.” – idézte Carey-t a német RTL. „Ezeket a helyszíneket szeretnénk egy új szintre emelni. A minőség a legfontosabb. Világszerte vannak kilátásunk, de a jelenlegi partnereinkkel való kapcsolat nagyon fontos.”