back to top
KezdőlapExtraA kézilabdát sem adja fel Jedlóczky

A kézilabdát sem adja fel Jedlóczky

-

Váratlan üstökösként robbant be 2017-ben a magyar gyorsasági motorsportos életbe Jedlóczky L. Márk. Az már az első tavaszi OB-s teszten látszott, hogy nincs megilletődve a srác attól, hogy gyorsan kell menni. Ezt rögtön megfejelte első versenyhétvégén azzal, hogy helyretett a sportban sokkal régebb óta jelenlévő nagyobb neveket is, és megnyerte a versenyt. A héten a TCR International Series végre Magyarországra látogat, és szintén a pedigrésebb magyar versenyzők mellett ő lehet a titkos favorit. Pár nappal az első nemzetközi megmérettetése előtt beszélgettünk Márkkal.

Életed első TCR-es hétvégéjére készülsz és megvan az emberben az az érzés, hogy te vagy az a magyar srác, aki surranópályán odaérhet az élre. Újoncként, hogy viseled ezt a nyomást, ami jelenleg rád nehezedik?
Elég nagy a nyomás, előtte csak az OB-n indultam Zengőéknél. Most megkaptam ezt a lehetőséget, és meg is szeretném köszönni ezt a csapatnak. Nagyon motivál minden téren, hogy egy ilyen autóba be tudok ülni.

Először Zengőéknél próbálhattad ki magad, de ott egy Seattal versenyeztél. A két autó között mik azok a különbségek, amiket el tudsz mondani, hiszen teszteltél már az Alfával is…
Igen teszteltem. Nagyon sok különbség nincsen, az összes TCR-es autó nagyjából ugyanolyan, csak a beállításon tudnak változtatni a csapatok, de mivel eddig ebbe nagyon keveset tudtam ülni, és még nincsenek meg azok a beállítások, amelyekkel a versenyen fogunk menni, így nem tudok sok különbséget mondani a két autóval kapcsolatban.

Ki a példaképed a magyar túraautózásban?
A WTCC-ben Michelisz Norbert a példaképem és ő is ott lesz a TCR versenysorozatban és ez óriási motiváció számomra. Mondtam is egy korábbi sajtótájékoztatón, hogy nem ellenfélként tekintek rá, hanem mint egy versenytársra és nem az a cél, hogy őt megverjem, hanem az, hogy a pályán a közelében tudjak lenni.

Ez azt is jelenti, hogy tekintettel leszel a többi magyar pilótára, akik teljes évet mennek? Gondolok itt, Tassi Attilára, vagy Ficza Ferire, akiket adott esetben akár el is engednél?
Ez egy nagyon jó kérdés. Szem előtt tartom a dolgot, de nem az a cél, hogy mindenkit elengedjek, aki gyorsabb nálam, de ha látványosan gyorsabb, akkor nyilván nem fogok belemenni olyan csatákba, aminek nincs értelme.

A többi Alfás csapattal van hasonló dilemma, hogy elengedd őket?
Nincsen. A cél, hogy végig menjek a versenyen.

jedlóczky

 

Mondhatjuk azt, így év közben, hogy csapatot váltottál. Ez egy alkalmas sztori, vagy várható a folytatás az Alfával?
Ez megint egy jó kérdés. Ezt még mi sem tudjuk pontosan, nincs eldöntve semmi. A TCR-ben való szereplésem csak egy alkalmas.

Ha jól gondolom, a cél egyelőre a magyar OB-t végigcsinálni, ezzel, vagy a korábbi autóval, és jövőre, adott esetben egy nemzetközi szereplés… 
Így van. Az a célunk ebben az évben, hogy az OB-t meg tudjam nyerni, és hogy magyar bajnok tudjak lenni. A következő év lesz az, amire jobban „rá fogunk feküdni” és akár egy másik autóval, egy másik csapattal egy komolyabb versenysorozatban tudjak indulni.

Számodra mi a végcél? Hová szeretnél eljutni?
Az első vágyam, hogy a TCR-en végig tudjak menni és később fog kiderülni, hogy miben fogok tudni indulni a jövőben, de nagy vágyam, hogy jövőre a TCR sorozatban egy komolyabb autóval is indulhassak.

Annyit még árulj el, hogy mint az ismeretes, nem autóversenyzőnek indultál, hogy keveredtél ebbe a világba?
Kézilabdázom, sportgimnáziumba is járok, de kiskoromban ez volt a nagy álmom, hogy én egyszer egy versenyautóba tudjak ülni és négy éve megadatott mindez a szüleim által, aztán itt ragadtam.

Említetted, hogy kézilabdázol. Mennyiben más most a felkészülésed?
Mind a két sportág megmarad nekem. Nagyon szeretem a kézilabdát. A kézilabda és az autósport között rengeteg hasonlóság van és nem is szeretném abbahagyni a kézit, mert az állóképességemet is fejleszti, ami hasznomra válik a versenyzés során. Persze járok Matics Zsoltihoz is, ő készít fel a versenyek előtt.

Azt már ügye tudjuk, hogy autósportban a Michelisz Norbi a kedvenced, kézilabdában, melyik a legjobb csapat?
Csak a Veszprém!