back to top
KezdőlapFormula 1Ericsson elengedte Wehrleint a pontért

Ericsson elengedte Wehrleint a pontért

-

Marcus Ericsson eleget tett a Sauber csapatutasításának, hogy Pascal Wehrlein révén pontot szerezhessenek az Azeri Nagydíjon.

A tizedik helyért komoly csata folyt Ericsson, Wehrlein és a Mclarenes Stoffel Vandoorne között, a svédnek azonban törmelék okozta sérülés volt az autóján, így kénytelen volt elengedni csapattársát, hogy megvédjék a pozíciót. Wehrlein végül behozta az utolsó pontot érő helyen a C36-ot, míg Ericsson éppen hogy maga mögött tudta tartani a nemtervezett kiállásából visszaautózó Vandoorne-t a 11. helyért.

„Az újraindítást követően egész jól vezettem, de összeszedtem egy kis törmeléket, ami tönkretette a padlólemez jobb hátulsó részét” – magyarázta Ericsson. „Problémáim adódtak a balos kanyarokban, és kezdtem tempót veszteni. Pascal mögöttem volt, mögötte pedig Stoffel közeledett, aki gyorsan csökkentette a hátrányát. Megkaptam az utasítást, hogy a pont megvédése végett engedjem el Pascalt, amit meg is tettem. Végeredményben a csapat számára jó eredményt sikerült elérnünk, de természetesen csalódott vagyok, hogy nem nekem sikerült pontot szereznem, különösen figyelembe véve, hogy a verseny nagy részét a 10. helyen töltöttem. Azonban így is fontos szerepem volt a pontszerzésben, mert az utolsó körökben sikerült Stoffelt feltartanom.”

A pontszerzés Wehrlein szerint nem jelent igazi előrelépést a Saubernek, mivel a mezőny elejét ért sorozatos incidensek nélkül esélyük sem lett volna ilyen eredményre.

„A versenyképet számos félbeszakítás jellemezte, így realisztikusan nézve nem szabad túl nagy elvárásokkal érkeznünk a következő versenyekre” – mondta a német. „Még van hova fejlődnünk, és normál körülmények között nem tudtunk volna pontot szerezni.”