back to top
KezdőlapFormula 1Derek Warwick is állást foglalt a Vettel-Hamilton ügyben

Derek Warwick is állást foglalt a Vettel-Hamilton ügyben

-

Az egykori Forma-1-es pilóta, aki 162 nagydíjon indult, az elmúlt években többször is segítette a versenybírók munkáját, most ő is kifejtette a véleményét az azeri nagydíjon történtekről.

 „Mint élen álló, Lewisnak minden joga megvolt arra, hogy ő diktálja a tempót.” – mondta a 62 éves brit. „Nem csinált semmi szabálytalant, folyamatosan tartotta a tempóját és nem lépett a fékre.”

„Seb valószínűleg azt gondolta, hogy direkt csinálta ezt vele és a többi pedig már történelem. Ha állást kell foglalnom, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy száz százalékig az ő hibája volt. Seb ezzel elég jelentősen ártott a hírnevének. Amit tett az felháborító, ez nagyon dühítő és egyben meglepő is, hogy négyszeres világbajnok létére ilyenekre képes.”

Warwick már 2010 óta dolgozik stewardként néhány versenyhétvégén, eredetileg Azerbajdzsánban is ő lett volna a segítő, de pár héttel a futam előtt családi okokra hivatkozva visszamondta a megbízatást, az ő helyén végül Danny Sullivan volt ott a verseny felügyelők között.

Sullivan és társai végül egy tíz másodperces stop and go büntetéssel sújtották a Ferrari pilótáját.

„Nem vagyok biztos benne, hogy a megfelelő büntetést adták neki. Véleményem szerint a kizárás sokkal jobban elfogadható a szabálykönyv alapján, szóval most megkérdőjelezem a bírók döntését. A büntetés mellé azonban még három büntető pontot is adtak, ami rendben van.” – tette hozzá Derek Warwick.

Vettel az újabb büntetőpontokkal már csak háromra van az egy futamos eltiltástól.