back to top
KezdőlapFormula 1A 11 éves Juju Noda az F1 első női győztese lenne

A 11 éves Juju Noda az F1 első női győztese lenne

-

Juju Noda 11 éves versenyzőlány. Igazi csodagyerekként tartják számon. Fiatal kora ellenére már Formula 4-es autóban ül, és versenyez, körrekordokat döntve. Ő Japán legfiatalabb autóversenyzője, és már profi versenyzői szerződése és szponzora van. Hivatalos formaautós versenyen azonban 16 éves koráig nem indulhat.

A helyiek kivételes tehetségnek tartják, olyannak, amilyen generációnként csak egy születik. A kislány célja pedig mi más is lehetne, mint a Forma-1.

„Szeretnék nyerni a Forma-1-ben, az első lány szeretnék lenni, akinek ez sikerül.” – mondja Juju.

A szakértők szerint pedig meg is van erre minden esélye.

Elsődleges instruktora édesapja, Hideki Noda, aki maga is megpróbálkozott a Forma-1-gyel, és az IndyCarral is, ám a sikerek elmaradtak. Juju szponzora pedig a MikiHouse, japán gyermekruhákat gyártó cég.

Juju már most megállná a helyét az idősebbek között, hiszen az Okayama International Circuit-en már megdöntötte a Formula 4-es körrekordot, 1:32.8-as idejével. Közel egy másodperccel volt gyorsabb a korábbi körrekordnál.

„Próbálom neki megtanítani a versenyzés csínját-bínját, de ő nyers, természetes tehetség.” – mondja édesapja. „Tehetségesebb, mint én valaha voltam. Megvan a képessége arra, hogy érezze az autója határait, és a gumik tapadásának határát. Ez nagyon fontos, és olyasmi, amit nem lehet tanítani. De ő így született. Amikor Juju érzi, hogy a határon van, visszavesz, de továbbra is koncentrált, higgadt és gyors marad.”

Mikor 240 km/h-nál fékez az egyenes végén, a 30 kilós kislányra 4G erő hat, de ez sem okoz neki gondot.
Juju Noda három éves kora óta gokartozik, és gyakorlatilag minden versenyt megnyert eddig, amin elindult. Így aztán mikor lehetősége volt F4-es autóba ülni, nem tiltakozott.

Egy nem hivatalos Formula 4-es (U17-es) versenyen két nála idősebb tinédzsert is legyőzött. És itt nem állnak meg, még idén szeretnék a kislányt egy gyorsabb, Formula 3-as autóba.

„Most, hogy már ráérzett az F4-es autóra és ő tartja a körrekordot is Okayamában, ideje tovább lépni Formula 3-as autóra.” – mondja Juju édesanyja, Masae. „De azt hiszem ehhez még inkább koncentráltnak kell lennie, és keményebben kell edzenie, mert az F3-as autóhoz komolyabb erő és állóképesség kell, a nagyobb sebesség és G erők miatt.”

Juju Noda és családja persze nagyon inspirálónak találja, hogy Max Verstappen és Lance Stroll is rendkívül fiatalon, és azonnal az F3-ból kerültek a Forma-1-be.

A mielőbbi siker érdekében Juju már idén elkezd F3-as autóval gyakorolni, hogy már jól menjen neki, mire 16 évesen hivatalosan is elindulhat egy versenyen.
18 éves korában pedig meg is szerezné a szuperlicenszt, hogy akár már indulhasson is a Forma-1-ben.

A Forma-1 történetében eddig öt nő állt rajthoz, közülük Juju Lella Lombardit tartja a legjobbnak, aki a ’70-es évek közepén versenyzett az F1-ben és fél pontot szerzett is. Juju azonban ennél többet akar. Ő nem csak az első japán nő akar lenni az F1-ben, hanem az első női futamgyőztes is ő szeretne lenni a királykategóriában. Erre azonban fiatal kora miatt még mindenképpen várni kell, noha egyelőre úgy fest, hogy minden esélye meg van rá, hogy ez az álma teljesüljön.