back to top
KezdőlapFormula 1A McLaren is megerősítette tesztfelállását

A McLaren is megerősítette tesztfelállását

-

A wokingi istálló hivatalosan megerősítette, hogy a 17 éves Lando Norris pályára gurulhat a Hungaroringen.

A nagydíj utáni kedden és szerdán megrendezésre kerülő teszt első napján Stoffel Vandoorne, második nap pedig Norris körözhet a Hungaroringen.

Norris fiatal kora ellenére nem most fog első alkalommal Forma-1-es autót vezetni:  május végén Portugáliában egy 2011-es McLarent tesztelhetett.

Augusztus 2-án (szerdán) pedig az MCL32-t, Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne jelenlegi versenyautóját is pályára viheti.

Lando Norris egyébként év eleje óta tagja a McLaren junior programjának. A wokingiak neveldéjében Norrison kívül olyan versenyzők vannak mint a jóval nagyobb tapasztalattal bíró Nyck de Vries vagy a szintén F2-ben versenyző Honda által is protezsált Nobuharu Matsushita. Utóbbi szintén ott lesz a kétnapos teszten: Matsushita a Sauber istállót erősíti majd.

A McLaren bejelentését követően bővítettük a kétnapos teszten pályára guruló versenyzők beosztását:

Csapat Kedd Szerda
Mercedes George Russell  George Russell
Ferrari Charles Leclerc (kedd vagy szerda?) ?
Red Bull ? ?
Force India Lucas Auer, Nikita Mazepin (fél nap)  Lucas Auer, Nikita Mazepin (fél nap)
Williams Felipe Massa ?  Luca Ghiotto ?
Toro Rosso Sean Gelael ? ?
Haas Santino Ferrucci  Santino Ferrucci
Renault Nicholas Latifi  Robert Kubica
Sauber Gustav Malja  Nobuharu Matsushita
McLaren Stoffel Vandoorne Lando Norris