back to top
KezdőlapFormula SportFormula 2Leclerc sorozatban hetedszer indulhat pole-ból

Leclerc sorozatban hetedszer indulhat pole-ból

-

A bajnoki pontversenyben nagy előnnyel vezető Charles Leclerc sokáig kivárt, hét perccel a kvalifikáció megkezdése után hagyta csak el a bokszutcát.

Nem volt eseményektől mentes az időmérő, több kisebb hibát is bemutattak az F1 előszobájában rivalizáló versenyzők. 12 perccel a zöld lámpa kialvását követően a piros zászló is előkerült: Sean Galeal pördült meg és ragadt ott a kettes kanyar bukóterében, ami miatt rövid időre meg kellett szakítani a kvalifikációt.

A Ferrari monacoi juniorja körülbelül az edzés felénél villantott először: közel fél másodpercet adott az akkor második helyen álló Rowlandnak. A bajnoki harmadik helyezett brit próbált szépíteni, ám ennek inkább túlerőltetés lett a vége és nem tudott javítani idején.

Leclerc egyébként az időmérő leintését sem várta meg: három perccel az edzés vége előtt már csapata boxfalán figyelte az eseményeket és fogadta a sorozatban hetedik pole pozíciójáért járó gratulációkat.

Leclerc 1:26.268-as idejével indulhat tehát az első helyről, melőle Rowland, mögöttük pedig Markelov és King vághatnak neki a holnapi főversenynek.