back to top
KezdőlapFormula 1Alonso: Fantasztikus évem van

Alonso: Fantasztikus évem van

-

Fernando Alonso úgy véli, a McLaren idei F1-es szenvedései ellenére is személyes szinten „fantasztikus” szezont produkál.

A McLarennek (ismételten) nincs produktív éve, a szezon első felében mindössze 11 pontot gyűjtöttek össze, ami a konstruktőri tabella utolsóelőtti helyének felel meg. Alonso azonban úgy érzi, az elmúlt években folyamatosan hozza a legjobb formáját, az új, gyorsabb 2017-es F1-es autókat pedig kifejezetten élvezi vezetni. Idén emellett kipróbálta magát az Indianapolis 500-on, ahol az időmérőn és a versenyen egyaránt remek teljesítményt nyújtott és a győzelemért is harcban volt, amíg a motorja karakterisztikusan meg nem adta magát.

„Csapatként nem lehetünk elégedettek a szezon eddigi szakaszával” – nyilatkozta Alonso. „Tavaly rendszeresen bejutottunk a Q3-ba, átlagosan a 9-10. helyekre kvalifikáltunk; ezzel szemben idén ennél jobban szenvedünk. Személyes szinten azonban nagyon-nagyon jó szezonom van eddig: a 2017-es autók ismét passzolnak a vezetési stílusomhoz, ennek köszönhetően pedig az előző évekhez képest sokkal versenyképesebbnek érzem magam a pályán. Voltam az Indy500-on is, ami remek tapasztalat és élmény volt, valamint a gokartpályám is remekül megy. Fantasztikus szezonom van eddig.”

A McLaren esélyeit erősen hátráltatja a Honda megbízhatatlansága és teljesítményhiánya, habár az elmúlt futamokon a japánok megkérdőjelezhetetlen előrelépést produkáltak.

„Megbízhatóság és teljesítmény terén nem lehetünk elégedettek a jelenlegi helyzetünkkel” – mondta Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója. „Ha tényleg félidei összefoglalást kellene adnom a szituációnkról, azt mondanám, hogy keményen dolgozunk legalább a tavalyi teljesítményünk és versenyképességünk visszaszerzésén. Ambíciózusnak kell lennünk és jobb munkát kell idén végeznünk. Nem ide tartozunk és nem is itt akarunk lenni.”

A szezoneleji bakizásokat maga mögött hagyva Stoffel Vandoorne is folyamatosan fejlődő tendenciát mutat az Azeri Nagydíj óta, a Hungaroringen pedig megszerezte első idei pontját.

„Az eddig látott fejlődések biztató jövőt vetítenek előre” – summázta első tizenegy futamát a belga. „Minden egyes futamon egyre magabiztosabbnak érzem magam az autóban, valamint a kasztni is folyamatosan fejlődik. Az elmúlt néhány futamon jó teljesítményt nyújtottam; az ördög a részletekben rejlik, így a beállítások nüansznyi módosításaival sokkal kényelmesebben érzem magam.”