back to top
KezdőlapFormula 1A Red Bull hónapokkal le volt maradva

A Red Bull hónapokkal le volt maradva

-

Christian Horner csapatfőnök szerint a Red Bull fejlesztési téren két és fél hónapot vesztett riválisaihoz képest a szezon korai szakaszában felbukkanó korrelációs problémák miatt.

A Red Bull nem a legpompásabb formában kezdte az előszezoni teszteket, az első két-három futamot követően pedig stabilan a harmadik erőnek számított – jócskán lemaradva a Mercedestől és a Ferraritól, de legalább ennyivel megelőzve a középmezőnyt. Azóta már sokkal közelebb lopóztak az éllovasokhoz, a sokba kerülő lassú szezonkezdet pedig Horner szerint a korrelációs problémákra vezethető vissza, vagyis a virtuálisan szimulált értékek nem jelentek meg a valóságban a pályán.

„A szezonkezdetet már hátrányból kezdtük, mivel az eszközeink nem korreláltak a pályán látottakkal” – magyarázta Horner. „Főként a szélcsatorna volt az, ami tévútra vezetett minket: a csatornánkban lévő modell és a kerekek méretükből fakadóan rossz eredményekkel szolgáltak. Korábban nagyon-nagyon megbízhatóak voltak egyes specifikus területeket illetően, hirtelen azonban megjelent ez az eltérés a pálya, a csatorna és a CFD között. Nagyjából két, két és fél hónapunkba telt, mire mindent sikerült helyreraknunk és újra nekilátni. Természetesen ilyenkor maximális gőzerővel dolgozol, hogy megpróbáld visszahozni az elvesztegetett időt, de a többi csapat sem lazsál közben.”

Egészen az ötödik fordulóig, a májusi Spanyol Nagydíjig kellett várni ahhoz, hogy a Red Bull elkezdje behozni a lemaradását.

„Lényegében a melbourne-i futam környékén azonosítottuk egyáltalán a probléma okát” – folytatta Horner. „Ezt követően tudtunk csak a szituáció megoldásába belekezdeni, valamint az autó fejlesztésére fókuszálni, amikor már megbízhattunk a szimulált és mért adatokban. Már Barcelonában voltunk, mire elkezdtünk ténylegesen jó ütemben előrelépni, onnantól kezdve pedig minden nagydíjon egyre többet és többet hozunk ki az autóból – szerintem jó tempóban fejlődtünk az év ezen első szakaszában. Nagy hátrányt szedtünk össze rögtön a legelején, de sokkalta versenyképesebb második félszezonra számítunk.”