back to top
KezdőlapExtraDupla interjú Giedo van der Gardéval és Steijn Schothorst-tal

Dupla interjú Giedo van der Gardéval és Steijn Schothorst-tal

-

A hungaroringi Forma-1-es versenyhétvégén készítettünk dupla interjút a korábbi Forma-1-es versenyzővel, Giedo van der Gardéval és ifjú mentoráltjával, Steijn Schothorst-tal. A páros immáron második éve dolgozik egymás mellett, van der Garde tudásával és tapasztalatával próbálja egyengetni a 23 éves ifjú titán karrierjét.

Steijn, ez a második GP3-ban eltöltött szezonod, mi a cél 2017-ben?

Schothorst: Eddig elég kemény volt az idei év, sokszor balszerencse hátráltatott: ütközések és még sorolhatnám. Voltak azért pozitívumok is: a Red Bull Ringen erősek voltunk, ötödikként rajtolhattam a főversenyen. A hátralévő hétvégéken az a célom, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzem meg, valamint javítsak az időmérős teljesítményemen. Jó lenne néhány dobogós helyezést szerezni.

Giedo, sok versenyhelyszínen jelen vagy, de nem versenyzőként, sőt idén még nem is indultál autóversenyen. Nem hiányzik a versengés?

Van der Garde: Hogy őszinte legyek, néha eléggé hiányzik. Több évig folyamatosan versenyeztem, de nem vagyok elégedetlen, hogy hirtelen valami mást kell csinálnom. Nagyon élvezem a jelenlegi feladatom mint Steijn mentora. Egyébként fogok még versenyautóban ülni idén, nem csak otthon lógatom a lábam és bizniszelek.

Steijn, milyen mentor Giedo?

Schothorst: Nagyon jó! Ez már a második év, amikor segíti a munkám. Élvezetes vele dolgozni, nagyon jól kijövünk egymással. Könnyen komunikálunk és eredményesen tudunk dolgozni. Giedo komoly, amikor komolynak kell lenni, de vicces, amikor poénosra kell venni a figurát.

Giedo, szívesen gyakorolnád a mentori feladatkört más versenyzők mellett is?

Van der Garde: Nyitott vagyok az új tehetségeket illetően, ha segítségre van szükségük. Nagyon sok embert ismerek ebben a világban, hosszú időn át versenyeztem és Forma-1-es pilóta is voltam. Szükséges, hogy legyenek hozzám hasonló emberek, akik segítik a fiatalokat közelebb kerülni a céljukhoz. Ha lesz olyan versenyző, aki tehetséges és szívesen dolgozna velem, akkor segíteni fogok.

Mindekettőtök véleménye érdekelne: Max Verstappennek köszönhetően nagy Forma-1 mánia van Hollandiában. Van esély a Holland Nagydíj visszatérésére?

Van der Garde: Mindenek előtt Hollandia számára jó lenne, ha ismét Forma-1-es versenyt rendezhetnénk. Verstappennel a következő tíz évre minimum lesz F1-es versenyzőnk. Max miatt mindenki lelkes nálunk a sport iránt, de nincs megfelelő pályánk. Zandvoort és Assen jöhetne szóba, ám Zandvoort egyszerűen túl kicsi és a város közepén van, ezért az autók hangja miatt egy évben összesen hat vagy nyolc nap lehet versenyt rendezni a pályán. Assenben ezzel nem lenne probléma, ám az a pálya nem Forma-1-es autóknak való. Ha nagydíjat akarunk rendezni, egy teljesen új pályát kellene építeni, ami befektetéseket és pénzt igényel.

Schothorst: Giedo szinte mindent elmondott. Zandvoortban az infrastruktúrával is probléma van, Assen pedig lenne izgalmas F1-es autóval. Nem tartom valószínűnek, hogy a közeljövőben ismét lesz Holland Nagydíj.

Biztosan hallottátok a Mercedes DTM-ből való kiszállásáról szóló híreket: egy olyan sorozatról van szó, mely talán mindkettőtök számára érdekes lehet/lehetett. Mit gondoltok, milyen hatással lehet ez a sportra? 

Van der Garde: A DTM-nek ezt nehéz lesz túlélni. Találniuk kellene egy új gyártót… Majd meglátjuk mi történik. Mindig is nagyon jó sorozat volt, sok akcióval, sok jó versenyzővel és nagyszerű gyártókkal. A Mercedes távozásával valószínűleg új irányt vesz az autósport: sokan átpártolnak a Formula E-be. Szerintem ez lesz a következő nagy dobás a versenyzés történetében.

Steijn, el tudnád képzelni a jövőd Formula E versenyzőként?

Schothorst: Nem bánnám! Ahogy Giedo mondta, egyre népszerűbb és nagyobb lesz a sorozat. Már most sok jó, korábbi Forma-1-es versenyző van a Formula E-ben. A Mercedes DTM-ből és a Porsche Le Mans-ból való kiszállása miatt a közeljövőben sok versenyző lesz ülés nélkül, szóval nem lesz könnyű feladat.

Már hivatalos, hogy 2018-tól a Forma-1-ben bevezetik a Halót. Giedo már posztolt egy vicces képet róla, mit gondoltok a fejvédő rendszerről?

Van der Garde: Nem vagyok oda érte. Természetesen nagyon fontos a biztonság, de nem néz ki túl jól. Az Eau Rouge-ba menet valószínűleg nem is lesz vele túl jó a kilátás. Láttam erről egy videót, szerintem nonszensz…

Mindezek mellett növelheti szignifikáns mértékben a biztonságot?

Van der Garde: Egy olyan esetnél mint Bianchi balesete, igen. Vagy Massáé a Hungaroringen néhány éve. Massa esetében viszont nem vagyok benne biztos, hogy segített volna a Halo, mert a rugó elég kicsi alkatrész. Bianchinál viszont hasznos lett volna.

Schothorst: Szerintem egyszerű a képlet: sz.rul néz ki. Úgy gondolom, ha egyszer bevezetik, utána már nem fogunk megválni tőle, maximum finomhangolások lesznek az évek során. Másrészről viszont mindenhez hozzá lehet szokni – csupán kell hozzá néhány év.

Van der Garde: Emlékezzetek vissza, hogy amikor 2009-ben bevezették a szűk hátsó és széles első szárnyakat, mindenki mondta, hogy mennyire sz.rul néz ki. Egy év után mindenki megbarátkozott velük… Így megy ez, idővel mindent megszokunk.

Steijn, már lehetett olvasni, hogy 2019-től a kisebb kategóriákban, például a GP3-ban és az F2-ben is bevezetik, tudsz erről valamit?

Schothorst: Én sem tudok sokkal többet. Ha beválik a Forma-1-ben, akkor biztosan alkalmazni fogják.

Steijn, Giedóról tudjuk, hogy kellemes emlékek fűzik a Hungaroringhez, te mennyire szereted a magyar pályát?

Schothorst: Nagyon szeretem! A meleg és a vonalvezetés miatt kihívást jelent, nincs sok idő a pihenésre. Szeretek itt versenyezni, az egyik kedvenc helyszínem, habár nem egyszerű megtalálni a megfelelő ritmust.

A versenyhétvége utáni kedden és szerdán kétnapos Forma-1-es tesztet rendeznek a Hungaroringen. Giedo, dolgozol egy esetleges tesztlehetőségen Steijn számára?

Van der Garde: A jövőben talán lesz rá lehetőségünk, jelenleg viszont minél jobb GP3-as eredmények eléréséért kell dolgoznunk. Ha jó eredményeket érsz el, akkor mehetsz tesztelni és az emberek is komolyan vesznek. Ha csak a mezőny végén autózgatsz és részt veszel egy Forma-1 teszten, az emberek rögtön elkezdik, hogy csak a pénz miatt vagy ott. Szóval jelen pillanatban jó eredményeket kell felmutatnunk – ez a legfontosabb dolog. Steijn, nem lenne rossz ma az első nyolcban végezni! Csináld meg és kapsz egy jégkrémet – mondta nevetve.

Schothorst: Jó lenne, ez a cél! /Steijn számára egyébként rendkívül balszerencsésen sikerüt a hungaroringi hétvége: a GP3-as sorozat első ás második futamán is technikai hiba miatt kellett feladnia a küzdelmet./

Giedo, elég nyíltan beszélhetsz mostanában a Forma-1-ről: mit gondolsz, lesznek változások a jövő évi versenyzői felállásokban? Többek között Alonsónak, Räikkönennek, Vettelnek és Bottasnak sincs szerződésre 2018-ra…

Van der Garde: Véleményem szerint nem lesz nagy változás. Vettellel természetesen szerződést hosszabbítanak majd, ahogy Räikkönen is marad – Vettel egyértelműen első számú versenyző, így jól megvannak egymás mellett. Ugyanez a helyzet Hamiltonnal és Bottasszal. Valtteri nagyon jó munkát végez és jól kijönnek egymással. Hamilton mondani fogja, hogy Bottas jó srác, nagyszerű csapattárs, ezért meg fogják tartani.
Alonso esetében senki nem tudja, hogy mit fog csinálni. Tudom, hogy hosszú ideje szeretne már Le Mans-ban indulni, de a Porsche távozásával nem lesz könnyű, de még így is előfordulhat, hogy búcsút int a Forma-1-nek.
A Sauber viszont érdekes lehet Vasseur érkezésével: a Ferrrival kötött szerződés értelmében lehetőséget adhatnak egy Ferrari juniornak. Leclerc lehet a favorit, aki nagyon jó munkát végez idén.
A Force Indiánál Perez és Ocon is marad, ahogy a Williams sem fog változtatni – attól függően, hogy Massa szeretne-e még egy évet maradni.

Mit gondolsz a McLaren-Honda házasságról, együtt maradnak 2018-ban is?

Van der Garde: A Honda elkötelezte magát a Forma-1 iránt. A kapcsolatuk nem rózsás, keményen kell dolgozniuk, hogy javítsanak rajta. A McLaren és a Honda is nagy név az F1-ben. Biztos vagyok benne, hogy sikeresek lesznek a jövőben.