back to top
KezdőlapFormula 1Räikkönen örül, hogy maradhat

Räikkönen örül, hogy maradhat

-

A finn pilóta elmondta, ő is, és csapata is boldog, hogy megkötötték jövő évi szerződését.

Az olasz csapat kedden vetett véget a találgatásoknak, és bejelentették, Räikkönen 2018-ban is a pilótájuk marad.

„Gyorsan meg tudtunk egyezni.” – fogalmazott a finn világbajnok. „Régóta tudtam már erről, de csak most olvastam az újságban.”

Sokan úgy gondolják, ez a bejelentés egyet jelent azzal, hogy Sebastian Vettel is marad a csapatnál, mint „első számú pilóta”.

„Nem írtam volna alá a szerződést, ha nem élvezném, amit csinálok, és nem szeretném az egész csapatot.”

Emellett a 2007-es világbajnok – aki idén lesz 39 éves – bevallotta, nem bánja, hogy csak egy évre szól szerződése. Valamint hozzátette, idei hozzáállásán nem változtat a „biztos jövő” tudata.

„Nem számít, meddig szól a szerződésem. Mindig is a legjobbat próbálom kihozni magamból.”