back to top
KezdőlapFormula 1Alonso túl gyors volt, ami megzavarta a Honda rendszerét

Alonso túl gyors volt, ami megzavarta a Honda rendszerét

-

Fernando Alonso a tegnapi időmérő edzésen – ismét- erő hiányára panaszkodott: nem is tudta befejezni utolsó Q2-es gyorskörét.

Mint kiderült, a kétszeres világbajnok versenyző a hétvége folyamán először vette padlógázzal a Pouhon kanyart, ami megzavarta a Honda energia-visszanyerő rendszerét, így az nem adott le elég erőt.

A Honda elismerte, hogy a hiba forrása náluk keresendő. A japán gyártó rendszere a hétvége folyamán összegyűjtött gázadási adatok alapján alkotott algoritmussal kalkulálja ki, hogy a versenyző melyik részén tart a pályának, majd ennek megfelelően adja le az akkumulátorban összegyűjtött visszanyert energiát.

Mivel Alonso számára az időmérő volt az első, amikor padlógázzal teljesítette a Pouhont, a Honda rendszere egyszerűen nem realizálta, hogy a versenyző már áthaladt az említett kanyaron.

„Különböző szakaszokat keresünk, ami alapján működésbe hozzuk az energia-visszanyerő rendszert. Alapesetben gázadással van felosztva” – mondta Yusuke Hasegawa, a Honda F1-es projektjéért felelős menedzsere.

„Néha a versenyző eltérhet a megszokottól, ami összezavarja a rendszert és nem ad le elég erőt” – tette hozzá.

Hasegawa elárulta, valószínűleg változtatni fognak jelenlegi rendszerükön, hogy a későbbiek során ne fordulhasson elő ehhez hasonló eset.