back to top
KezdőlapFormula 1McLaren: Van B és C tervünk is ha Fernando elhagyna minket

McLaren: Van B és C tervünk is ha Fernando elhagyna minket

-

A McLaren szerint van megoldásuk arra az esetre is ha Alonso úgy dönt, távozik a csapattól.

A spanyol versenyző szerződése hamarosan lejár, és mint mondta akkor maradna a wokingiaknál, ha jövőre győzelemre esélyes autót biztosítanak neki. Erre több esélye kínálkozik, ha az elmúlt napok híresztelései valóságosak, vagyis hogy a brit csapat a Renault erőforrásaira vált, amik már pár fokkal jobbak a jelenleg pokolian gyenge Hondánál.

Arra a kérdésre, hogy mit tenne a McLaren, ha elveszítenék a spanyolt, Brown a McLaren vezetője azt mondta:” Több forgatókönyvünk is van.”

„Még nem hosszabbított velünk, a tárgyalások folyamatosan zajlanak, és úgy érzem jó irányba haladunk, de természetesen van B és C terünk is, arra az esetre, ha meg kellene oldanunk Fernando távozását és pótlását.”

Az elmúlt két és fél évben a kétszeres világbajnok folyamatosan bírálta a japánok erőforrását, amivel továbbra is nagyon nehéz még csak a pontszerzést is összehozni. Zak Brown szerint a spanyol nem szeretne belefolyni a csapat döntésébe.

„Fernando semmilyen ultimátumot vagy határidőt nem szabott ki nekünk. Amit akar, az pusztán egy versenyképes konstrukció. Sok időt töltöttem vele és beszélgettünk a jövőről. Ha képesek leszünk neki egy futamgyőzelemre esélyes autóval előrukkolni, akkor biztosan maradni fog. Neki mindegy milyen motort lesz a kocsiban csak legyen erős a csomag.”

Ami Alonso további lehetőségeit illeti, rengeteg ajtó bezárult az utóbbi hetekben. A Ferrarinál tudott a jövő évi felállás, ahogy a Red Bullnál is, míg  a címvédő Mercedesnél Valteri Bottas szerződéshosszabbítása már csak formaiság, az pedig kizártnak tűnik, hogy a spanyol visszatérne legnagyobb sikerei helyszínére a Renaulthoz. A Williams a hírek szerint szeretné megszerezni Alonsót a jövő évre, de kérdéses hogy ez egyáltalán előrelépés lenne-e a spanyol pályafutásában.

A McLarennek van kihez nyúlnia, ha esetleg Alonso elhagyná őket, ugyanis pártfogoltjuk az ifjú Lando Norris ellentmondást nem tűrő teljesítménnyel vezet a Formula 3-ban. Nem lenne akadály hogy a Forma-1-ben kössön ki záros határidőn belül. Brown szerint azonban fiatal tehetségük következő lépcsőfoka a Forma-2 kell, hogy legyen.

„Jelenlegi terveink szerint a következő állomása a Forma-2 lesz. Sikeres F1-es tesztet hajtott végre a csapattal a Hungaroringen. Egészen biztos a jövő Forma-1-es versenyzője, de a szükséges tapasztalatokat a Forma-2-ben tudja megszerezni.”- nyilatkozta Brown.