back to top
KezdőlapFormula 1A Pirelli szerint a Ferrari nyerhet hétvégén

A Pirelli szerint a Ferrari nyerhet hétvégén

-

Sebastian Vettel ezen a hétvégén Szingapúrban visszaszerezheti a világbajnokságban vezető helyét.

Ezt a nézetet vallja Marco Tronchetti Provera, az F1 hivatalos gumiabroncs-beszállítója, a Pirelli vezérigazgatója.

Az olasz elismeri, hogy bár a Pirelli semleges marad, boldog, hogy a Ferrari idén felvette a harcot a világbajnok Mercedes-sel.

„A Ferrari nem csak áthidalta a szakadékot, hanem bizonyította is, hogy képes legyőzni a Mercedes-t” – mondta a Sky-nak.

„A Ferrari gyorsabb a városi pályákon, ahol a csúcssebesség alacsonyabb, míg a Mercedes kisebb előnyt élvez magasabb sebességnél. Úgy gondolom tehát, hogy az olasz istálló jó versenyt fog teljesíteni Szingapúrban” – tette hozzá Tronchetti Provera.

Azt is elmondta, hogy az F1 új tulajdonosa, a Liberty Media jó döntést hozott azzal, hogy Chase Carey átvette a hosszú ideig tartó vezetést Bernie Ecclestone-tól.

„Ecclestone rendkívüli dolgokat tett” – mondta. „Nélküle nem lenne Liberty Media vagy Formula-1. De az új tulajdonosok nagy marketinges tapasztalattal rendelkeznek, és nagyszerű dolgokat tehetnek, különösen az új médiumok tekintetében” – mondta Tronchetti Provera.