back to top
KezdőlapFormula 1A Ferrari mindkét fiatalját beültetné a Sauberbe

A Ferrari mindkét fiatalját beültetné a Sauberbe

-

A Ferrari elismerte, hogy már azon dolgoznak, hogy 2018-ra versenyző ülést biztosítsanak a két fiatal pilótájuknak a Saubernél, ezzel gyakorlatilag egy B csapatot hoznának létre.

Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke már korábban is beszélt arról, hogy szeretnék kihasználni, hogy a Sauberrel megújították a szerződésüket, és szeretnének egy tartalék csapatot kialakítani.

Az Autosport most úgy értesült, hogy Marchionne és az istálló vezetése az elmúlt hétvégén Hinwilbe látogatott. A forrás hozzáteszi, hogy ezen látogatás során egyeztettek is a svájciakkal, méghozzá arról, hogy a Leclerc-Giovinzzi duó legyen a csapat 2018-as pilóta párosa.

A nemrégiben kinevezett csapatfőnök, Fred Vasseur nyíltan arról beszélt, hogy ő is azt szeretné, hogy szorosabbra fűzzék a kapcsolatot Maranellóval, amihez a fiatal pilóták alkalmazása egy remek lehetőség lehet.

„Mindenképpen szükségünk van pár ülésre, mert kivételes tehetségű fiataljaink vannak. Muszáj nekik helyet találnunk, hogy megalapozzuk a Scuderia Ferrari jövőjét.” – mondta Marchionne.

Ez még nem hivatalos bejelentés volt a Ferrari részéről, de már csak a Sauber jelenthet esélyt az olasz és monacói versenyző számára, ha jövőre a mezőnyben szeretnének lenni. Ugyanis a Ferrari másik partnercsapata a Haas – ahol Giovinazzi több szabadedzésen is lehetőséget kap idén – már megerősítette, hogy jövőre változatlan felállással fognak versenyezni.

Szingapúrban is vezethette a Haast Antonio Giovinazzi, aki a jövőjéről is beszélt a helyszínen.

„Én csak arra koncentrálok, hogy a lehető legjobb munkát végezzem a Haas-szal az utolsó négy szabadedzésemen. Természetesen az a célom, hogy jövőre ott legyek a rajtrácson, de majd meglátjuk, hogy hogy fog dönteni a Ferrari.” –  nyilatkozta az olasz.

Ha a Ferrari terve sikerrel jár, akkor Pascal Wehrlein és Marcus Ericsson is hoppon maradna. Előbbinek a Mercedes dobhatna mentőövet, nagy eséllyel a Williamsnél, addig a svéd nehéz helyzetbe kerülne. Bár az is könnyen előfordulhat, hogy marad a svájciaknál, hiszen jelentős anyagi háttérrel rendelkezik.