back to top
KezdőlapFormula 1Ricciardo még mindig hisz a győzelemben

Ricciardo még mindig hisz a győzelemben

-

A Szingapúri Nagydíj időmérő edzése után is magabiztos volt Daniel Ricciardo, noha a pole pozíciót Sebastian Vettel szerezte meg a Ferrarival. Ő maga pedig a harmadik lett.

Az ausztrál remekül kezdte a hétvégét, hiszen mindkét pénteki edzést megnyerte, majd a harmadik gyakorláson csapattársa mögött második lett. Az időmérő edzésre is megmaradt a Red Bull jó formája, hiszen a Q1-ben és a Q2-ben is a vörös bikák voltak a leggyorsabbak. Az időmérő harmadik szakaszában azonban Vettel egy fantasztikus körrel maga mögé utasított mindenkit. A második helyen végző Verstappennek is több, mint három tized másodpercet adott.

A kvalifikáció után elmondta az ausztrál, hogy még mindig úgy gondolja, hogy nekik jobb a versenytempójuk és nyerhetnek majd vasárnap Szingapúr utcáin.

„Irigykedek Vettelre, de elfogadom a vereséget. Ami a holnapot illeti, még mindig magabiztos vagyok a győzelmet illetően, hiszen egy remek autónk van. Seb ma gyorsabb volt nálunk, de már csak a futamra összpontosítok.” – értékelt.

Csapattársa így látta a szombati napot: „Elszomorító, hogy nem tudtuk megszerezni az első rajtkockát. Az utolsó köröm nem volt jó, de elég közel voltunk, emiatt vagyok egy kicsit bosszús. A verseny közben nagyon nehéz lesz megelőzni [Vettelt – a szerk.], szóval az első körben kell elé kerülnünk.”