back to top
KezdőlapFormula 1Vettel nem tudja, mi történt a rajtnál

Vettel nem tudja, mi történt a rajtnál

-

Az esőben induló Szingapúri Nagydíj rajtját követően a négy legjobb helyről rajtoló versenyzőből három azonnal kiesett, miután összeütköztek, még az első kanyar előtt. Sebastian Vettel, Max Verstappen és Kimi Räikkönen került egymás mellé, mígnem összeértek, és mindhármuk versenye befejeződött. Ezen kívül Fernando Alonso autóját is eltalálták.

Vettel elmondása szerint nem nagyon látta, hogyan helyezkednek mellette versenytársai.

„Nem tudom, nem nagyon láttam.” – mondta Vettel a tévériportereknek, kiesése után. „Átlagos rajtot vettem, aztán balra mentem, megpróbáltam kivédeni Maxot és a következő dolog már az volt, hogy kaptam egy ütést és megláttam Kimi autóját.”

A Räikkönennel való ütközés után a német versenyző még továbbhaladt, a hármas kanyarban azonban belecsúszott a falba, és autójának elejét is elveszítette.

„Nem ideális a helyzet. Nem versenyeztünk, és ez sajnálatos, nem tudtuk megmutatni a tempónkat.”

„Most már nem tehetünk semmit. De biztos vagyok benne, hogy lesz még több lehetőségünk.”