back to top
KezdőlapFormula 1Sainz hitetlenkedik negyedik helye láttán

Sainz hitetlenkedik negyedik helye láttán

-

Carlos Sainz a futam közben „nem hitte volna”, hogy végül a negyedik helyen fogja befejezni a Szingapúri Nagydíjat.

A mezőny fiatalabbik spanyolja a tizedik helyről várta a szingapúri verseny rajtját, azonban a lefulladásgátló közbelépése miatt rosszul indult el. Ezt követően a verseny nagy részét kénytelen volt védekezéssel tölteni egyedüliként szuperlágyon a sok ultralágyas ellenfél sűrűjében, ám lassan elkezdte előrelopni magát, a negyedik helyet (karrierje eddigi legjobb eredményét) pedig Nico Hülkenberg kiesésével örökölte meg.

„Ezt az eredményt tényleg megérdemeltük, minden alkalommal jó döntéseket hoztunk” – dicsérte a Toro Rossót Sainz. „Voltak bonyolultabb momentumok, mint például amikor használt intereken kellett feltartanom a mögöttem friss intereken érkezőket. Aztán amikor mindenki más az ultrákon volt, én a szuperlágyakat választottam, így nagyon keményen kellett védekeznem a nálunk egy másodperccel gyorsabb keveréken lévő emberek ellen. Ezután különféle dolgok történtek, megelőztünk néhány embert és a negyedik helyen értünk célba, ami hihetetlen és teljességgel elképzelhetetlen volt.”

Sainz jelenleg az összetettbeli kilencedik hely büszke tulajdonosa a maga 48 pontjával, a szingapúri versenyt pedig karrierje egyik fordulópontjának tekinti.

„Nagyon fontos nap ez a mai” – mondta a spanyol a futamot követően. „Sportolói karrierem egyik legfontosabbika, és nagyon-nagyon elégedett vagyok. Sokkal nehezebb futam volt annál, mint amit elképzelni tudtok: Checo volt mögöttem ultralágyakon és Hülkenberg a friss gumikon, az egész versenyem abból állt, hogy a tükröt ellenőrizgettem és próbáltam nem hibázni. Tudtam, hogy az enyémnél jobb tempójuk van, de még így is előttük végeztünk. Sokkal nehezebb volt, mint amilyennek kívülről tűnhetett.”

Még így is vegyült kis üröm az örömbe, a Toro Rossónak ugyanis ki kell majd vizsgálnia, mi romlott el a rajtnál.

„Nem tudom, mi történt” – adta elő a történteket a saját szempontjából Sainz. „Elemeznem kell majd az eseményeket, mert amint kiengedtem a kuplungot, működésbe lépett a lefulladásgátló. Nem tudom, emberi mulasztás történt-e vagy valami más, de meg kell vizsgálnunk. Nyugodt maradtam, mert tudtam, hogy hosszú lesz a verseny. Amint megtudtam, hogy a jó gumit választottam (vagyis amikor mondták nekem, hogy Hamilton is ezen van), megjött az önbizalmam, hogy nem csak én vagyok az intereken.”