back to top
KezdőlapTouring CarWTCRElhagyhatta a kórházat Tiago Monteiro

Elhagyhatta a kórházat Tiago Monteiro

-

A WTCC bajnoki éllovasa Tiago Monteiro tizenhat nappal ezelőtt szenvedett tesztbalesetet Barcelonában, azóta kórházban kezelték, amit a pénteken hagyhatott el.

A Honda pilótája még szeptember elején a katalán pályán rendezett teszten csapódott be nagy sebességgel a falba az egyes kanyarban. Először a pálya kórházba, azt követően pedig egy közeli klinikára szállították. Az MRI vizsgálat nem mutatott sérülést, de megfigyelésre bent tarották.

Múlt héten szállították Portugáliába, ahol megkezdhette a rehabilitációját. Pénteken pedig a közösségi oldalán számolt a jó hírről, hogy végre elhagyhatja a kórházat.

„Nem volt könnyű az elmúlt két hét, de azzal a sok támogatással, amit kaptam könnyebben áttudtam vészelni. Ma [Pénteken], tizenhat nappal a balesetem után végre haza mehetek, és otthon folytatom tovább a rehabilitációmat. Szeretnék köszönetet mondani a kórház valamennyi csodás dolgozójának.”

Monteiro „szerencséjére” egy hosszú szünet van most a Túraautó Világbajnokságban, hiszen a következő kínai versenyhétvége csak majd október közepén lesz. A Honda korábban elmondta, hogy nem lesz gondja a portugálnak azzal, hogy teljesen rendbe jöjjön a következő futamra.

A 41 éves pilóta előnye 12 pont az összetettben a Volvos Thed Björk, illetve 29 pont csapattársa Michelisz Norbert előtt.