back to top
KezdőlapFormula 1Bottas is hozzátett a Williams első féléves profitjához

Bottas is hozzátett a Williams első féléves profitjához

-

A Williams csapat első féléve elég sikeres volt anyagilag, köszönhetően annak a pénzösszegnek, melyet a Mercedes fizetett nekik, hogy elengedjék Valtteri Bottast – tudta meg az Autosport.

Nico Rosberg hirtelen visszavonulása után rögtönöznie kellett a Mercedesnek, és úgy döntöttek, Bottas kell nekik. Ennek azonban ára volt, szó szerint, mivel a finn versenyzőnek érvényes szerződése volt a Williamsszel 2017-re.

Ez is hozzásegítette ahhoz, hogy a csapat több, mint 10,4 millió font (közel 4 milliárd forint) bevételt könyvelhessen el. Ezen kívül a dollár erőssége a fonttal szemben szintén segítette a csapatot.

„A FOM-tól származó és a szponzorációs bevételek nagyjából azonosak 2016-ban és 2017-ben.” – mondta a Williams vezérigazgatója, Mike O’Driscoll az Autosportnak. „Kereskedelmi szempontból egy független F1-es csapat manapság nagyban függ a költségek mértékének csökkentésétől és az igazságosabb jövedelemelosztástól, de jelenleg mindkettőtől nagyon messze vagyunk még.

„Reméljük, hogy a FOM az elkövetkezendő években növelni tudja a bevételeket és növelni fogja az ebből a csapatoknak visszajuttatott pénzmennyiséget is.”