back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton is térdre ereszkedik majd az amerikai himnusz alatt

Hamilton is térdre ereszkedik majd az amerikai himnusz alatt

-

Lewis Hamilton elmondta, hogy az Amerikai Nagydíj előtt, a himnusz alatt valószínűleg ő is féltérdre ereszkedik majd, hogy kifejezze szolidaritását.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az amerikai futballisták tettek így korábban, hogy ezzel a feketék ellen irányuló, rendőri túlkapások ellen tiltakozzanak. Az esetből kisebb botrány lett, miután véleményezte a #TakeAKnee megmozdulást az amerikai elnök, Donald Trump is. Ezt követően a himnusz alatti térdelés már a Trump-ellenességet is szimbolizálja. Erről részletesebben ide kattintva olvashatsz.

Lewis Hamilton korábban Instagram-poszttal már jelezte, hogy melyik oldalon áll, most azonban azt is elmondta, hogy amerikai versenyen talán ténylegesen csatlakozik a „térdelőkhöz”.

A The Times-nak adott interjújában a brit versenyző a következőt mondta ezzel kapcsolatban: „Nem gondolkodtam még azon a versenyen (Amerikai Nagydíj), de lassan itt lesz az ideje átgondolni, hogy mi lenne a helyes cselekedet, vagy egyáltalán részt kell-e vennem ebben (a #TakeAKnee akcióban). Az nem az én nemzeti himnuszom, de a probléma az Egyesült Államokban adott… illetve nem csak ott, mert ez egy globális dolog. De talán Amerikában összpontosul a legjobban. Úgy gondolom, hogy mindannyiunknak össze kell fognunk.’

Hamilton egyértelműen a sportolókkal van, annak ellenére, hogy az akcióban résztvevőket Trump komolyan kritizálta.

„Fontos, hogy mindenki kiálljon amellett, amiben hisz.” – mondta Hamilton. „Én nem akarok belefolyni a politikába, de úgy érzem, határozottan ki kell állnunk amellett, amiben hiszünk. Mindenkinek joga van a szólásszabadsághoz és úgy gondolom, hogy mindannyian ki tudjuk venni a részünket abban, hogy megváltozzon a világ.”