back to top
KezdőlapFormula 1Vandoorne is beszólt a Hondának

Vandoorne is beszólt a Hondának

-

Úgy tűnik Stoffel Vandoorne nem csak a pályán való teljesítményben, de azon kívül is egyre közelebb kerül csapattársához, Fernando Alonsóhoz.

A McLaren belga versenyzőjét a csapat szokásos időmérő utáni sajtótájékoztatóján kérdezték arról, hogy milyen különbséget érez a suzukai pályán a Forma-1 és a Super Formula autó között.

„Az egyenesekben elég hasonló az érzés” – mondta Vandoorne, utalva a Honda alacsony végsebességére.

Vandoorne mellett Alonso, Boullier és a Honda F1-es projektjét irányító Yusuke Hasegawa is részt vett a sajtótájékoztatón. Alonso és Boullier vették a poént, a német Auto Motor und Sport helyszíni riportere szerint nem is bírták ki mosoly nélkül.

Hasegawa érthetően közel sem volt ennyire boldog Vandoorne nyilatkozatát hallva.

A McLaren két versneyzője közül Alonsónak jött össze a Q3-as szereplés, ám erőforrás-komponensek cseréje miatt 35 rajthelyes bünetésben részesült, így csapattársa, Vandoorne várhatja kedvezőbb helyzetből a rajtot: tizedikként startolhat.