back to top
KezdőlapFormula 1Button és Hamilton valójában sosem voltak barátok

Button és Hamilton valójában sosem voltak barátok

-

Jenson Buttonnak tegnap jelent meg önéletrajzi könyve, Life at the Limit címmel, melyből sok újdonság kiderül.

Arról már beszámoltunk, hogy a brit versenyző felfedte, hogy 2009-re a Toro Rossóhoz igazolhatott volna, azonban az is kiderült, hogy bár honfitársak Lewis Hamiltonnal, és egy ideig egy csapatnál is versenyeztek, valójában sosem voltak barátok.

Button „a legnagyobbak egyikének” nevezi Hamiltont, ugyanakkor „egy kicsit furának” is tartja.

Button 2010-ben regnáló bajnokként érkezett a McLarenhez, de már Hamilton is túl volt egy címen, és úgy is gondolta, hogy a csapat az ő érdekeit szolgálja.

„Személy szerint nem volt baja velem, nem voltak problémáink a játék ezen szakaszában, de azt mondanám, hogy egy kicsit sértődött volt.” – mondja Button. ”

„Hogy az ő csapata lett volna? Ez csak a pénz függvénye. És ha engem kérdeznek, szerintem elég nehezen kezelte a tényt, hogy ez a mi csapatunk volt már.”

„Szóval jó, hogy képesek voltunk ezen túljutni, és tudtunk egy kicsit komolytalankodni is.”

„De nem vagyok benne biztos, hogy ez Lewis ínyére volt. Nem hiszem, hogy én az ínyére lettem volna, hogy őszinte legyek.”

A McLaren szerette volna ha összebarátkoznak versenyzőik, de azért voltak összezördüléseik a pályán, mint például 2010-ben Törökországban, ahol Hamilton megtagadta a csapatutasítást, hogy engedje el Buttont.

„Sok közös volt bennünk.” – folytatja Button. „Gokartoztunk is együtt, nem beszélve arról, hogy az apja az én apám ügyfele volt. És a legtöbb versenyzővel ellentétben mi nem rendelkeztünk tehetős háttérrel, mi csupán a tehetségünkkel értük el, amit elértünk.”

„Jó volt az együtt töltött idő, ő mindig beszélgetni kezdett apámmal, és lógtunk együtt egy kicsit. Ugyanakkor volt borzasztó sok kínos és kényelmetlen csend is köztünk, és gyakran azt gondoltam: Mit nem mondunk ki?

Button azonban azt is elismeri, hogy Lewis jelleme sokat fejlődött.

„A tehetségre és a kemény munkára alapozott és végeredményben már egy sokkal teljesebb karakter.”