back to top
KezdőlapFormula 1Már nem a junior versenyzők lesznek a prioritás a Toro Rossónál

Már nem a junior versenyzők lesznek a prioritás a Toro Rossónál

-

A Toro Rosso 2018-as versenyzőpárosa még nem eldöntött. Pierre Gasly esélyes az egyik helyre, a másik ülés esetében pedig nagy kérdés, hogy megtartják-e még Daniil Kvyatot, vagy sem.

Ha a hétvégén jól teljesít, akkor Brendon Hartley is pályázhat az egyik helyre 2018-ra, illetve még az is lehet, hogy nem Red Bull nevelt versenyzők is képbe kerülnek, ami eddig nem volt jellemző.

Helmut Marko elmondása szerint, miután eddig az volt a prioritás, hogy új, fiatal versenyzőket emeljenek be a Forma-1-be, a Honda-megállapodással most az a cél, maga a csapat is előrelépjen a rajtrácson.

„Vettel, Ricciardo, Max (Verstappen), mind a Toro Rossótól indultak, szóval mondhatjuk, hogy elvégeztük a feladatot.” – mondta Marko. „Most az a célunk magát a csapatot is előremozdítsuk, hogy az ne mindig csak a hatodik helyen végezzen. És azt hiszem, hogy a motor-megállapodás (Honda) egy jó lépés ehhez és biztos vagyok benne, hogy bárkik is lesznek a versenyzőink (a Toro Rossónál), biztos vagyok benne, hogy jó munkát fognak végezni.”