back to top
KezdőlapFormula 1Lauda is kritizálta Charlie Whitingot

Lauda is kritizálta Charlie Whitingot

-

Niki Lauda elmondta, hogy beszélni fog a versenyigazgatóval, mert számára érthetetlen, hogy miért büntették meg Max Verstappent.

A Red Bull pilótája az amerikai verseny utolsó körében előzte meg Kimi Raikkönent, amivel megszerezte a dobogós pozíciót. Azonban a holland négy kerékkel elhagyta a pályát az előzés pillanatában, amivel előnyre tett szert, ezért a versenybírók öt másodperces büntetéssel sújtották, amivel visszaesett a negyedik helyre.

A döntés sokakat felháborított, különösen Jos Verstappent.

„Ha valóban Charlie Whiting áll a döntés hátterében, akkor most azonnal ki kellene rúgni!” – mondta a Minardi egykori versenyzője.

A Red Bull részéről Christian Horner és Dr.Helmut Marko azzal próbált meg érvelni, hogy sokan mások is levágták a pályát, mégsem kaptak érte büntetést.

A rivális csapat vezetője Niki Lauda is kiállt a fiatal pilóta mellett.

„Tavaly, amikor a stewardok folyamatosan büntettek mindenért, leültünk Charlie Whitinggal beszélni, és megegyeztünk abban, hogy hagyják versenyezni a pilótákat. Nem értem, hogy miért tértünk vissza megint a „mindent büntetünk” korszakba, ez nem tesz jót a sportnak.” – fakadt ki az osztrák.

Austinban Mika Salo segítette a bírák munkáját, mint egykori versenyző. A finn az Ilta Sanomat lapnak elmesélte a döntés hátterét.

„Azok a pilóták, akik szintén levágták a pályát nem szereztek belőle előnyt. Max esete volt az egyetlen olyan, amikor egyértelműen előnyre tett szert a levágásból. Nem volt mérlegelési lehetőségünk, járt neki a büntetés. Zseniális versenyt futott, de ez a manőver már túl sok volt a végén.”