back to top
KezdőlapFormula 1Massa és Wehrlein már nincs a Williams listáján, a brazil ideges

Massa és Wehrlein már nincs a Williams listáján, a brazil ideges

-

Alakul a brit csapat listája, és egyre több nevet húznak le róla. A jelenleg is náluk versenyző Felipe Massa már csak tartalékmegoldás arra az esetre, ha nem találnának mást. Marad tehát Paul di Resta és Kubica. Előbbi feltehetően marad továbbra is a csapat tartalékpilótája, másrészt lehet hogy Kubicával kicsit a Mercedest is nyomás alatt akarja tartani a Williams, hogy több pénzt küldjenek Pascal Wehrleinnel, ha szeretnék azt, hogy ő versenyezhessen ott 2018-ban. Feltehetően ő sincs már valójában képben, aki még érdekes lehet, az Daniil Kvyat, akit frissen menesztettek a Red Bull családtól.

Massa már 2016 végén visszavonult, és csak egy rendesen megírt szerződésnek köszönhető az, hogy visszatérhetett. Akár maradhat is, amit a brazil is szeretne, de jelentősen alacsonyabb fizetésért. Az, hogy ebbe Felipe belemenjen, nem reális. Ugyanakkor a Williams se akarja már ezt tovább húzni, és Massán is érezhető volt a mexikói időmérő edzés után, hogy úgy nyilatkozott az újságíróknak, mint akit már nyugdíjba küldtek. Azért egy érzékeny pont az a kérdés volt felé, amikor rákérdeztek, hogy tényleg Kubica ülhet-e az autójában már Abu Dhabiban is? Erre kifakadt Massa:
„Ki állít ilyet?! Abu Dhabiban is én fogok vezetni. Az összes versenyen amire a szerződésem szól, én fogok menni, ráadásul örömmel. A jövőmről pedig nem tudok beszélni, és gyakorlatilag mindegy is…”

Amikor a teljesítményét firtatják, akkor is átmegy inkább támadásba:
„Végig sikeres a visszatérésem. Ma is egy hibátlan kört raktam össze, ezek alapján fognak megítélni. Oké. Ennyi erővel Alonso se való már a Forma-1-be, mert kevesebb pontot hoz a csapattársánál is. Fantasztikus világbajnoki évem van. Sajnos nincs annyi pontom, mint amennyinek lennie kellene, de ez nem az én hibám miatt alakult így. Azon versenyek közül, ahol technikai problémáim voltak, és kiestem, csak ha a fele meglenne a pontoknak, máris másképp festene a helyzet. Ha rosszul versenyzem, az első vagyok, aki ezt elismeri. Viszont teljesen elégedett vagyok a tempómmal, az egész szezonban. Ha kihozod a legjobbat az autóból, akkor meg minek is kellene abbahagynod? Úgysem én döntök majd, hanem a csapat.”

Ők viszont feltehetően ellene szavaznak majd. Massának annyi kívánsága van csak, hogy a következő Brazil Nagydíj előtt értesítsék, hogy mennie kell, vagy maradhat. Az, hogy elbúcsúzhasson a hazai rajongóitól, kiemelten fontos neki. A csapat viszont úgy látja, hogy övék a legkelendőbb versenyülés jelenleg, ezért nem is akarják elkapkodni a döntést. Lowe ennyit mondott a brazillal kapcsolatban:
„Folyamatosan egyeztetünk Felipével, és meglátjuk majd, hogy ez hova vezet. Arra, hogy mindezt Brazília előtt jelentsük be, nem szeretnék reagálni. Sajnos csapat és pilóta között sokszor kiélezett a helyzet, amikor szerződéshosszabbítás a téma. Amikor egy átlagember harcol a munkájáért, munkahelyéért, az egy privát dolog. Ha egy Forma-1-es versenyző, az a média reflektorfénye mellett történik. Ettől is bonyolultabb, de Felipe egy remek srác, jó a kapcsolata a Williamsszel, tisztelettudó.”