back to top
KezdőlapFormula 1Massa: Még nem tudom, legközelebb hol versenyzek majd

Massa: Még nem tudom, legközelebb hol versenyzek majd

-

Két dolog biztos jelenleg Felipe Massa életében a Brazil Nagydíj előtt: az utolsó hazai versenyére készül, és hogy jövőre biztos valahol versenyezni fog. Másodszor, és immáron véglegesen bejelentette a visszavonulását a Williams versenyzője, így vasárnap újra az érzelmeké lesz a főszerep Interlagosban. Massa a motorsport.com-nak nyilatkozott:
„Egy részem legszívesebben sírna, mert azt hiszem, hogy még mindig versenyképes lennék egy top Forma-1-es autóban, másrészt jól érzem magam a Williamsnél. Minden történetnek azonban egyszer vége szakad, és az én részemről nem bántam meg semmit sem. Pont egy éve hasonló szituációban voltam, aztán hirtelen szólt a csapat, hogy jöjjek vissza. Nekem ez egy igazi megtiszteltetés volt, nagyra értékeltem. Egy évvel később készen állok arra, hogy egy másik utat válasszak, boldog vagyok azzal amit elértem, és amit tettem ebben a szezonban.”

A 36 éves pilótának még nincs terve a jövőre nézve, de az biztos, hogy versenyezni fog azután is, hogy lelép a száguldó cirkusz színpadáról:
„Sokakat érdekel, hogy hol folytatom majd, hol fogok versenyezni, de egyelőre ezt még korai lenne eldönteni. Most a szezonra kell koncentrálnom. Két versenyem még hátra van, ami fontos a csapatnak is, így majd meglátjuk. Minden lehetőséget meg fogok vizsgálni, amit kínálnak és kapkodás és stressz nélkül fogok dönteni, nem pedig úgy, hogy minden áron pályán kell lennem. Szeretek versenyezni, szeretem, ha versenyképes vagyok, ez az, amit el akarok érni. Új kalandba is belevágnék, egészen addig, amíg az professzionális színvonalú, és jó eredményekkel kecsegtet. Addig akarok versenyezni, amíg kedvem van hozzá, és azt az örömöt keresem, ami megvolt a karrierem során.”