back to top
KezdőlapFormula EKobayashi Hong Kongban debütál a Formula-E-ben

Kobayashi Hong Kongban debütál a Formula-E-ben

-

Az egykori Forma-1-es pilóta Kamui Kobayashi bemutatkozhat az elektromos sorozatban, az Andretti csapat színeiben fog rajthoz állni a hongkongi szezonnyitón.

Az előzetes nevezési listán a csapat két pilótája Antonio Felix da Costa és Tom Blomqvist voltak, a csapat azonban bejelentette, hogy nem a svéd pilótával, hanem Kobayashival indulnak az évadnyitón, az okokat viszont nem részletezték.

A csapatvezető Michael Andretti elmondta, hogy nagyon izgatottak, hogy a egyik legnépszerűbb japán versenyzővel dolgozhatnak együtt, aki mögött Japán egyik legnagyobb biztosító cége az MS&AD áll. Az MS&AD leányvállalata az MS Amlin, ami az Andretti csapat névadó szponzora volt az elmúlt két évad során.

„Szerencsések vagyunk, hogy egy Kobayashi kaliberű pilótával indulhatunk Hong Kongban. A Formula-1-ben és a WEC-ben is megmutatta már, hogy mire képes. A Formula-E a következő lépcsőfok számára. Nagyon izgatottak vagyunk, hogy Japán egyik legnagyobb vállalatával és legnépszerűbb pilótájával dolgozhatunk együtt.” – mondta Andretti.

„Először is szeretnék köszönetet mondani Michaelnek, az egész Andretti csapatnak és az MS&AD cégnek, hogy megteremtette nekem ezt a csodás lehetőséget, hogy Hong Kongban bemutatkozhatok az FE-ben. Teszt nélkül fogok nekimenni a hétvégének, ami nem lesz könnyű, de a csapat minden támogatást megad nekem. Remélem, hogy jó versenyeim lesznek.” – mondta boldogan Kobayashi.

A hongkongi szezonnyitóra december első hétvégéjén kerül sor.