back to top
KezdőlapFormula 1Átépítenék a melbourne-i versenypályát

Átépítenék a melbourne-i versenypályát

-

Az Ausztrál Nagydíj szervezőiben felmerült, hogy átépítenék a melbourne-i aszfaltcsíkot, ezáltal több előzési pontot kialakítva.

Az Autosport értesülései szerint a nagydíj szervezői már előálltak néhány tervvel. Ezen tervek szerint az Albert Park tóparti részén, a gyors és nehéz 11\12-es kanyarkombinációt egy komoly féktávvá alakítanák át, ezáltal itt is megalkotva egy potenciális előzési pontot.

Az előtte található tempós részt egy valódi, hosszú és gyors egyenessé alakítanák át, és itt lenne a másik DRS zóna helye, aminek a végén az említett komoly féktáv és egy nehéz bal kanyar következne.

Az AGPC (Ausztrál Nagydíj szervező bizottsága – a szerk.) már tárgyalt ez ügyben a FOM-mal, azonban az egyeztetések után arra jutottak, hogy ezeknek a változtatásoknak túl kevés haszna lenne, ahhoz, hogy érdemes legyen megvalósítani.

„Minden szemszögből megvizsgáltuk a dolgot.” – kezdte Andrew Westacott az AGPC vezetője. „Határozott fejlődési elképzeléseink vannak, ami tartalmazza a vonalvezetés megváltoztatását is. Ezen lehetőségek figyelembevételével ültünk le egyeztetni a FOM-mal, és arra jutottunk, hogy semmi kedvező haszna nem lenne ennek.”

Az 1996 óta használt vonalvezetés ugyan nem fog megváltozni, de a pálya aszfaltja már nem a legjobb, és a szervezők már dolgoznak az újra burkoláson. Határidőt nem kaptak, valószínűleg az elkövetkezendő években erre is sor fog kerülni. Ez azonban komoly fejtörést okoz az AGPC-nek, hiszen a pályát a hétköznapi forgalom is használja, így ezt a tényezőt is be kell kalkulálniuk.

A melbourne-i pálya 2023-ig rendelkezik szerződéssel a Forma-1-ben, és mint az már megszokott 2018-ban is itt fog elrajtolni a Forma-1-es idény március 22 és 25. között.