back to top
KezdőlapFormula 1Csak jövőre fogjuk megtudni a Force India új nevét

Csak jövőre fogjuk megtudni a Force India új nevét

-

A Force India régóta gondolkozik az új nevén, ám az egyéb hátráltató körülmények miatt nagy valószínűséggel csak a következő évben tudjuk meg az új csapatnevet.

A silverstone-i istálló mindenképpen szeretné elhagyni a nevéből az „India” szót, hogy vonzóbbá váljanak a szponzorok számára, mert már nem csak egy országra szeretnének támaszkodni. Vijay Mallya annak idején ugyanis szerette volna csak indiai támogatókkal versenyeztetni a csapatot, így került bele az országnév a csapatnévbe is, de mára már nincs jelentős „hazai” támogatójuk.

Az eredeti elképzelés az volt, hogy Force One-ra keresztelik át az istállót, ez viszont nem nyerte el a Forma-1 vezetésének a tetszését, mert a név és a lehetséges rövidítés könnyen összekeverhető lenne a bajnokság nevével.

A csapatvezető Otmar Szafnauer elmondta, hogy már erősen gondolkoznak egy másik néven, de még nincsen végleges döntés ez ügyben. Már az sem teljesen biztos, hogy a „Force” szó is marad a csapatnévben. Ugyanis a domain névfoglalásokkal is problémáik akadtak a csapatnak. A Force India már bejegyeztette a Force cégnevet, azonban sokan lefoglaltak ehhez hasonló domain neveket, azért, hogy jó pénzért eladják azoknak akiknek majd szükségük lesz erre. Az elmúlt hetekben különösen sok „Force” nevű domaint foglaltak be.

„Az sem kizárt, hogy elhagyjuk a „Force” szót. Szerintem teljesen más úton kell tovább mennünk. Mihelyst megjelent a tervünk a médiában egyből befoglaltak egy csomó domain nevet, ami megnehezíti a dolgunkat. Így idén már nem várható, hogy meghozzuk a végleges döntést.” – mondta Robert Fernley.