back to top
KezdőlapFormula 1Massa szerint a Williamst 2018-ban a pilóta választásánál a pénz érdekli

Massa szerint a Williamst 2018-ban a pilóta választásánál a pénz érdekli

-

Felipe Massa már másodszor vonul vissza két egymást követő év után, de most 2017 végén az ő ülése szabad, Lance Stroll mellett a Williamsben. Sokáig Robert Kubica volt az első számú jelölt, de a Pirelli teszt után Abu Dhabiban feltűnt az orosz Formula 2 versenyző Sergey Sirotkin is, aki hirtelen az első számú várományosa lett a pozíciónak.

A motorsport.com rákérdezett Massánál, hogy meglepte-e az, hogy Kubica kieshetett az esélyesek közül, erre a brazil így válaszolt:
„A csapat pénzügyi kényszerhelyzetben van, és ez érinti Kubicát is, így ez nem ért meglepetésként. Nem tudom, hogy mi fog történni, nem követem már a csapat dolgait. Más dolgok foglalkoztatnak, és amit csinálok, az már nem az F1.”

Massát rendre szóra hozzák, hogy a Formula E-ben köthet ki a Forma-1-es karriere után, de elárulta, hogy egyelőre az ilyen irányú tárgyalásai korai fázisban vannak:
„Egyeztettem már pár istállóval, és bizonyos emberekkel, de még nagyon az elején járunk. Semmi sincs még lezárva, de ez hamar megváltozhat.”

A 36 éves Massa 269 nagydíjon indult, 11 alkalommal nyert, és 2008-ban harcban állt a bajnoki címért. Ezen eredményeit ma már így látja:
„Egyedül a világbajnoki cím hiányzik, és azt hiszem, hogy én vagyok az a brazil pilóta, aki a legközelebb jutott hozzá azokon kívül, akik viszont bajnokok lettek. Nincs miért aggódnom, egy elégedett fickó vagyok, és ez a legfontosabb. Sokkal többet kaptam, mint amit elképzeltem a karrierem elején, teljesítettem az álmaimat.”