back to top
KezdőlapTouring CarDTMVégleges 2018-as DTM naptár: a Hungaroringre júniusban jönnek!

Végleges 2018-as DTM naptár: a Hungaroringre júniusban jönnek!

-

Visszatér jövőre a DTM angol földre, és Brands Hatch lesz a a helyszíne, pedig volt szó a Donington Parkról is. Hivatalosan is megerősítésre került ezzel a 2018-as német túraautós bajnokság versenynaptára is. Ami még érdekesség a brit pályával kapcsolatban, hogy a teljes pályát használják majd, és nem azt az Indy konfigurációt, amin 2006 és 2013 között robogott a széria.

Mivel a brit forduló kapta az augusztus közepét, ezért az eredetileg erre az időpontra tervezett olasz verseny Misanoban csúszik augusztus végére. Az Adriai-tenger melletti pálya 2010-ben rendezett utoljára DTM futamot. A szezon szokás szerint Hockenheimben kezdődik és végződik, és marad 2018-as helyszínként a Hungaroring, a Norisring, Zandvoort, a Nurburgring és a Red Bull Ring.

A 2017-es naptárból egyedül a moszkvai versenyhétvége került ki, és Gerhard Berger, a széria promótereként elégedett a végeredménnyel:”Öt rendezvényünk lesz Németországban, és öt másutt, ezzel is erősíti a DTM a nemzetközi jelenlétét, anélkül, hogy elfelejtené a német gyökereit. Az angol és az olasz piac fontos a prémium autógyártóinknak, így az Audi, BMW és Mercedesnek is. Annak is örülök, hogy annak ellenére vissza tudunk térni a Lausitzringre, hogy eladták a pályát. Az új tulajdonos a DEKRA régóta a partnerünk, és biztosak vagyunk benne, hogy a kelet-német DTM rajongók is visszavárják a látványos túraautókat.”

2018-as DTM versenynaptár: 
május 5-6 Hockenheim
május 19-20 Lausitzring
június 1-3 Hungaroring
június 23-24 Norisring
július 14-15 Zandvoort
augusztus 11-12 Brands Hatch
augusztus 25-26 Misano
szeptember 8-9 Nurburgring
szeptember 22-23 Red Bull Ring
október 13-14 Hockenheim