back to top
KezdőlapFormula 1Pályára vezető utat neveztek el Brendon Hartley-ról

Pályára vezető utat neveztek el Brendon Hartley-ról

-

Új-Zélandi versenyző több, mint 30 éve nem szerepelt a Forma-1-ben, egészen 2017-ig, mikor is a szezon végén Brendon Hartley a Toro Rossónál debütálhatott a királykategóriában.

F1-es szereplése mellett Hartley kétszeres WEC bajnok, és idén a Le Mans-i 24 órás versenyen is nyerni tudott, harmadmagával.

Sikerei okán persze nagyon büszke hazája a Palmerston North-ban született versenyzőre. Olyannyira, hogy a Manfeild versenypálya, melyen Hartley karrierje kezdődött, róla nevezte most el a bejáratát.

A pálya egyes részei is neves Kiwi versenyzőkről lett elnevezve, Chris Amonról, Denny Hulme-ról, és Ken Smithről. Most pedig a bejáratához vezető út Brendon Hartley nevét viseli.

„Ez nagyon megható. Nagyon jó érzés volt itt látni a barátaimat és a családomat, valamint Manfeild és a Manawatū Car Club tagjait.” – mondta a versenyző. „Kicsit váratlanul ért. Még csak most érkeztem meg az F1-be és bár voltak sikereim az elmúlt négy évben, nem számítottam rá, hogy lesz egy utcám Manfeildnél.”

Miután a tábla a helyére került, Hartley „avatta fel” az utat menyasszonyával, Sarah Wilsonnal, kockás zászlót lengetve.

„A legkorábbi gyerekkori emlékem innen, hogy nézem apát, a 28-as számmal Formula Holden autója és Minije oldalán.” – mesélte a versenyző.

„Az első versenyem itt 12 éves koromban volt Formula Vee-ben. Dennis Martin csapatában versenyeztem, ő sok fiatal versenyzővel foglalkozott.”

„A homokban végeztem. Abban az évben én nyertem a ‘homokozó’ díjat, a nevem még mindig ott van valahol. Gyors voltam, de nagyon lezser, ami nem meglepő egy 12-13 évestől.”

Richie Arber elnök elmondta, hogy egy másik klub taggal, Russell Harrisszel folytatott beszélgetés eredménye lett az ötlet, hogy nevezzék át az utat.

A beszélgetés fő kérdése az volt, hogy miért tart Új-Zélandon mindig olyan sokáig, hogy nyilvánosan elismerjük a motorsportunk legjobbjait? Miért nem tesszük ezt meg előbb, hogy az illető teljes mértékben ki is élvezhesse az elismerést?” – mondta.

A Manfeild pályát 2016-ban nevezték át a következőre: Manfeild: Circuit Chris Amon. Három hónappal az után, hogy az egykori versenyző elhunyt.

Hartley elmondta, hogy a jövőben is azon lesz, hogy a későbbiekben is méltó maradjon erre az elismerésre.

„Úgy érzem, még mindig sok minden van, amit elérhetek. Magasra helyezem a céljaimat és remélem, hogy még hosszú karrier áll előttem.” – mondta a Toro Rosso versenyzője.