back to top
KezdőlapFormula 1Boullier: Alonso akkor is dühöng, ha nyer

Boullier: Alonso akkor is dühöng, ha nyer

-

Eric Boullier szerint Fernando Alonso tele van dühvel, függetlenül attól, hogy épp gyengén szerepel, vagy nyer.

A csapat elismeri, hogy autójuk gyenge teljesítménye okán sokszor látták Alonsót dühöngeni, így esett meg a Szingapúri Nagydíj után, hogy lyukat ütött a McLaren létesítményének falába.

„Időnként ki kell adnia magából a frusztrációját, de ő ilyen volt a korábban is, akkor is, mikor futamokat nyert.” – mondta Boullier a Motorsport.com-nak. „Elég feszült a versenyek után. Így volt Szingapúrban is. Dühös legbelül, mert tudja, hogy jobb is tud lenni. Tudja, hogy a legjobb tud lenni. És ezt meg kell mutatnia. És azt gondolom, hogy ha nyer, akkor is be fogja ütni a falat.”

„Versenyzőként mentális felkészüléssel tölti a telet. És kirajzolódik a fejében, hogyan kéne alakulni a szezonnak, ez pedig még inkább motiválja őt, mert ragaszkodik a céljaihoz. Szóval ha Barcelonában (a szezon előtti teszteken) ismét visszalépés lesz a motor terén, az szomorú, megalázó és frusztráló lesz. Ez pedig nem jó.”

A McLaren úgy véli, új Renault-s megállapodásuknak nagyban köszönhető, hogy Alonso 2018-ban is a csapattal marad.

„Mindig egy cápához hasonlítom őt.” – mondta Boullier. „Ha megérzi a vér szagát, egyenesen odamegy. És ezért érzi úgy, hogy dobogóra tud állni, vagy kellően versenyképes tud lenni, és ezt egy szemernyit sem adja fel senkiért. Szóval lesz nyomás a csapaton, de ez jó nyomás.”