back to top
KezdőlapFormula 1A McLaren fog leginkább másképp kinézni majd, állítja Zak Brown

A McLaren fog leginkább másképp kinézni majd, állítja Zak Brown

-

Tavaly a McLaren bemutatta a fekete-narancs festését, ami a megújulásuk első jele volt, miután szakítottak hosszú évek után Ron Dennis vezényletével. A csapathoz akkortájt csatlakozott Zak Brown, aki átvette az irányítást, és már ő intézte a Hondáról Renault motorra váltást, de a rajongók további változásokra is számíthatnak. Így nyilatkozott a motorsport.com-nak:
„Nem úgy néz majd ki az autó, mint tavaly. Az egész cég, a McLaren láthatósága is szintet lép, ami igazán izgalmas lesz. Már tudjuk, hogy a legtöbb csapat hogy néz majd ki, de bízunk benne, hogy az emberek a legnagyobb változást a pályán és pályán kívül is majd a McLarennél látják majd Ausztráliában.”

Amikor konkrétan rákérdeztek Brawnnál, hogy esetleg visszatér-e az eredeti papaja szín a McLarenre, ennyit mondott:
„Lesz utalás a történelmünkre, de még nem végleges a kinézetünk, mert sok múlik a támogatóinkon is.”

A designváltáson kívül Brown azt is elhintette, hogy a garázsban is nagy dolgokra készülnek 2018-ban:
„Egy új korszakot nyitunk, és ez azt is jelenti, hogy teljesen megújul a garázsunk is. Ez egy olyan rész a McLarennél, amit évek óta nem változtattunk, pedig vezető szerepet akarunk itt is. A garázsunkkal, meg minden mással másképp fogunk kinézni, és ahogy végignézünk a többieken lépnünk kell, és azt akarjuk, hogy Ausztráliában mindenki arról beszéljen, hogy a McLaren mit csinált. A csapat mindig is ilyen volt, az hogy versenyképtelenek voltunk, minket is szürkévé tett. Olyan csapattá kell válnunk újra, akikre irigyek az emberek, és azt hiszem, hogy jó úton járunk.”

2013 végén, amikor megérkezett Brown a McLarenhez, akkor kiemelkedően fontos volt nekik az, hogy szerezzenek főszponzort, a Vodafone lelépése után. Ugyan még mindig nincs ekkora támogatójuk, sőt valójában nem is névadó szponzort keresnek, hanem inkább kiemelt partnert.

A partnerekkel kapcsolatban Brown ennyit árult el egyelőre:
„Eddig három partnerrel írtunk alá, de remélhetőleg bejelenthetünk még majd párat. Nem állítom, hogy 2018-ra már kitehetnénk a megtelt táblát, ennek idő kell. Ugyanakkor elégedett vagyok azzal, ahogyan kezdenek alakulni a dolgaink a pályán, a versenyzői felállásunkkal, és a pályán kívüli tevékenységünkkel is, valamint a rajongóink marketing elkötelezettségével. Ez egy nagyszerű cég, remek márka, amit a közelmúltban alábecsültek.”