back to top
KezdőlapFormula EBuemi: A Fanboost nagyban hozzájárult a vereségemhez

Buemi: A Fanboost nagyban hozzájárult a vereségemhez

-

Sébastien Buemi szerint a Fanboostnak egyértelműen köze lehet a Marrakesh-i ePrix vereségéhez.

Buemi megszerezte a pole pozíciót Marrakesh utcáin, és egészen addig tartotta is az előnyét, míg Felix Rosenqvist le nem hagyta. Ugyanakkor Buemi úgy véli, kivédhette volna Rosenqvist támadását, ha használhatja a Fanboostot, mivel egyike volt azon három versenyzőnek, akik élhettek a Fanboost nyújtotta előnyökkel. A Renault vízszivattyú-problémát érzékelt az első autójánál, így ennek következményeképpen sorrendet cserélt, és a második autója lépett az első helyére. Ez azonban nem volt a Fanboostra állítva, amit egyébként csak a verseny második felénél használhatott volna.

„Úgy láttam, a második szakaszban kicsit nagyobb volt Felix tempója, így az utolsó pillanatra hagytam a Fanboost használatát.. nos, ez hiba volt. Bosszankodtam, túl sok helyet hagytam neki, megelőzött. Jobban is odafigyelhettem volna.”

„Jól versenyzett, legyőzött. A második hely sem olyan rossz, de zavaró tud lenni, miután a verseny nagy részét vezetted.”