back to top
KezdőlapFormula 12019-ben csökkenhet a könnyebb pilóták előnye

2019-ben csökkenhet a könnyebb pilóták előnye

-

A Forma-1-es Bizottság döntése érdekében 2019-től különválasztják a versenyautóra és a versenyzőre vonatkozó minimumtömeget.

A Stratégiai Csoport csütörtökön tartott londoni megbeszélésén nem sikerült egyhangúlag megszavazni a szabály 2018-as bevezetését, így az a következő évben kezdődő szezonra csúszik. A 2019-es szabályok különválasztják a versenyző és az autó tömegét: a versenyzőknek 80 kg-os minimum limitet határoztak meg. Aki nem éri el a meghatározott tömeget, kiegészítő ballaszttal gurulhat pályára.

Kérdéses, hogy az új szabályozással sikerül-e megállítani a hosszú ideje uralkodó trendet, miszerint a versenyzőknek a lehető legkönnyebbnek kell lenniük, hiszen a magas és ezáltal nehezebb versenyzők kevesebb ballasztot használhatnak könnyebb versenytársaikhoz képest, ezáltal kevesebb tökéletesen optimalizált többletsúlyt cipelhetnek.

Persze egyelőre még nem teljesen világosak a szabályok, így nem tudni, hogy a csapatok saját maguk dönthetnek-e arról, hogy az autó melyik részére helyezik a ballasztot.