back to top
KezdőlapETRCKleinnagelvoort eladta a SCANIA-t egy másik csapatnak, céljuk az ETRC

Kleinnagelvoort eladta a SCANIA-t egy másik csapatnak, céljuk az ETRC

-

Az egykori sereghajtó, és egyetlen SCANIA-s kamionversenyző Erwin Kleinnagelvoort is szépen és feltűnésmentesen halad előre a ranglétrán a FIA ETRC világában. Tavaly már többször is sikerült neki a pontszerzés, és a Promoter’s Cupban kiegyensúlyozott teljesítménnyel végül harmadik lett az összetettben a Chrome kategóriában. Úgy látszik, hogy ő is előre akar lépni, illetve egy másik eddig kevésbé ismert holland csapat, a Black Jack Truck Racing Team is.

A másik holland csapat eddig egy veterán őskövület Volvo F12-vel versenyzett, erről elég talán annyit tudni magyarként, hogy Balárdi Gyula 1987-ben ugyanilyen típusú Hungarocamionos versenykamionnal eredt neki annak idején a Hungaroringen, és lett az akkori mezőnyben 16.

dinnyés lászló rába, volvo, balárdi gyula
Hungaroring, Hungarocamion Truck Trophy 1987: 71-es rajtszámmal Dinnyés László és a Rába S16-ossal, 86-os rajtszámmal Balárdi Gyula a Volvo F12-vel versenyzett. Fotó: Dinnyés János

A Black Jack Truck Racing Team azonban eddig egy ilyennel egész jól elszerepelgetett vele a brit kamionsport B kategóriájában, illetve a holland kamionos bajnokságban. Most azonban eladták az öreg Volvót, és lecserélték azt Kleinnagelvoort volt SCANIA-jára. És bizony, ezzel a technikával máris FIA ETRC kompatibilissé váltak, tehát most vad szponzorkeresésbe fogtak, hogy el tudjanak indulni a kamion-Európa bajnokságon is a közeljövőben.