back to top
KezdőlapFormula 1Rosberg kritikát fogalmazott meg a Pirellivel szemben

Rosberg kritikát fogalmazott meg a Pirellivel szemben

-

Nico Rosberg nem tetszését fejezte ki a Pirelli koncepciója iránt, szerinte nehezen átláthatóak és követhetőek a 2018-as abroncsok.

Mint ismert, az olasz gumigyártó hét különböző keverékű gumit fog a csapatok rendelkezésére állítani, ez kettővel több, mint a korábbi években.

„Nem hiszem, hogy ez lenne a helyes út, az átlag nézők számára teljesen áttekinthetetlen.” – kezdte 2016 bajnoka.

A Pirelli nem csak két új keveréket alkotott meg, hanem alaposan változtattak az eddigi keménységeken is. Sokkal lágyabbra tervezték az idei gumikeverékeket. A hét keverékhez hét különböző szín is tartozik, ami megnehezíti az eligazodást. Rosberg pedig egy ötlettel is előállt: „Minden pályán úgyis csak három keveréket fognak használni: lágyat, közepeset és keményet. Sokkal egyszerűbb lenne, ha minden futamon ezek azonos színűek lennének.”

Egyes helyszíneken azonban előfordulhat, hogy a szuperlágy gumi a legkeményebb, mellette pedig az ultralágy és a hiperlágy lenne. Mario Isola, a Pirelli sportigazgatója erre utalva reagált Rosberg javaslatára: „Ezzel az ötlettel megtévesztenénk a nézőket. Olyan benyomást keltenénk bennük, hogy csak három különböző keverékű gumink van.”

Egy másik egykori Forma-1-es pilóta, Timo Glock sem véli egyszerűnek az új gumikiosztást, noha ő nem volt annyira kritikus, mint honfitársa.

„A nézők számára egy kicsivel nehezebb lesz követni a futamokat, egy idő után elveszíthetik a fonalat.” – jegyezte meg Glock.