back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen konkrét cél nélkül is motivált

Verstappen konkrét cél nélkül is motivált

-

Max Verstappennek nincs szüksége konkrét célokra ahhoz, hogy motiválja önmagát, ő egyszerűen csak mindig megpróbálja kihozni magából a legjobbat. Erről maga a holland versenyző számolt be.

„Az ember mindig igyekszik minden tőle telhetőt megtenni.” – mondta Max. „Nincs szükségem konkrét célokra ahhoz, hogy motiválttá tegyem magam, mert számomra minden verseny egy esély a győzelemre. Persze vannak olyanok, melyek jobban feküdnek nekünk, mint más pályák, de épp ezt próbáljuk megoldani az új autóval.”

Az holnap, február 19-én bemutatásra kerülő új RB14-es kapcsán Verstappen nagyon bizakodó, noha a Haloval nincs kibékülve.

„A Halo nagyon ronda lesz, azt nem várom.” – mondta. „De alapvetően azt remélem, hogy jól fog kinézni az autó és jó autó lesz már a szezon elején is, és nem kell majd úgy hajtanunk, mint tavaly. Ez a legfontosabb számunkra.”