back to top
KezdőlapFormula 1Vasseur: Mindent összevetve, Ericsson jól teljesített tavaly

Vasseur: Mindent összevetve, Ericsson jól teljesített tavaly

-

A Sauber csapatfőnöke, Fred Vasseur elmondása szerint a csapat svéd versenyzőjének súlya, magasságából is adódóan, befolyással volt tavaly a teljesítményére.

A 27 éves versenyző nagyjából 10 kilóval nyomott többet 2017-es csapattársánál, Pascal Wehrleinnél, ami kb négy tizedet jelentett körönként.

„Szerintem ha megnézzük Marcus tavalyi teljesítményét, fejlődött a szezon során.” – mondta Vasseur a Racernek. „De őszintének kell lennünk magunkhoz csapatként, ő túl nehéz volt. A szezon közepén nagyjából 10 kiló súlytöbblete volt. Sikerült lefaragnunk a lemaradásból, és visszatértünk a határhoz a szezon végére.”

„A teljesítménye szempontjából jó fejlődést mutatott és jól szerepelt Pascalhoz képest. A csapat szempontjából nézve, jó tapasztalatokkal rendelkezik, jó kombináció a csapattal, és teljesen elkötelezett. Az is fontos számunkra, hogy legyen egyfajta stabilitás és ilyen tapasztalat.”

Azonban az is biztos, hogy új csapattársa, Charles Leclerc sem könnyíti majd meg Ericsson dolgát.

„Tudjuk, hogy Charles fantasztikus munkát végzett a junior szériákban eddig és lenyűgöző reménység, de még nincs F1-es tapasztalata.” – mondta Vasseur. „A pályák 60%-át még meg kell ismernie, és az is fontos volt számunkra, hogy jó referenciát kapjon, tapasztalattal és már most jól együttműködik a csapattal.”

„Szerintem a versenyzőpáros elég kiegyensúlyozott így, és jó együttműködésre számítunk tőlük és a legjobb formájukra.”