back to top
KezdőlapFormula 1Mercedes egy-kettő a 2018-as Forma-1 szezon első szabadedzésén

Mercedes egy-kettő a 2018-as Forma-1 szezon első szabadedzésén

-

Magyar idő szerint hajnali kettő órakor zöldre váltottak a boxutca lámpái Melbourne-ben, és kezdetét vette a Forma-1 2018-as szezonjának első szabadedzése.

Sebastian Vettel volt az első, aki pályára gurult, majd a mezőny többi tagja is követte a négyszeres világbajnok német versenyző páldáját, és teljesítette az intsallációs körét.

Kicsivel több mint húsz percet kellett várnunk az első köridőre, az újonc Szergej Szirotkin autózta az első mért kört.

Negyven perccel az edzés megkezdése után egyedüliként a két McLaren állt mért kört nélkül. A wokingi istálló megerősítette, hogy Fernando Alonso autóján problémák akadtak a kipufogóval. Körülbelül húsz perccel később aztán pályára gurult Alonso, és rögtön mért köröket futott. A kétszeres világbajnok spanyol versenyző végül nyolcadikként zárta az edzést.

Nem volt teljesen problémamentes gyakorlása a Toro Rosso-Hondának sem, Brendon Hartley autójával akadtak gondok.

Ugyancsak a Toro Rossóhoz kapcsolódó hír, hogy kiosztották a szezon első büntetését, Pierre Gasly boxutcában való gyorshajtásért kapott 600 eurós csekket.

Ami a TV közvetítésből kiderült, hogy az onboard kamerák elhelyezésén még dolgozniuk kell a Forma-1-es közvetítésért felelős mérnököknek, a halo miatt ugyanis az eddigi kamerapozíciók finoman szólva sem a legjobbak.

Az élen végül nem nagy meglepetésre a két Mercedes zárt, Hamilton-Bottas sorrendben. Hamilton 27, Bottas 29 kört autozótt, és hét tizeddel állnak a harmadik helyezett Verstappen előtt.

1. Lewis Hamilton Mercedes 1:24.026 Int.
2. Valtteri Bottas Mercedes 1:24.577 0.551 29
3. Max Verstappen Red Bull 1:24.771 0.745 26
4. Kimi Räikkönen Ferrari 1:24.875 0.849 23
5. Sebastian Vettel Ferrari 1:24.995 0.969 22
6. Daniel Ricciardo Red Bull 1:25.063 1.037 25
7. Romain Grosjean Haas 1:25.730 1.704 24
8. Fernando Alonso McLaren 1:25.896 1.870 16
9. Carlos Sainz Renault 1:25.922 1.896 23
10. Stoffel Vandoorne McLaren 1:26.482 2.456 15
11. Pierre Gasly Toro Rosso 1:26.494 2.468 25
12. Szergej Szirotkin Williams 1:26.536 2.510 25
13. Nico Hulkenberg Renault 1:26.583 2.557 25
14. Esteban Ocon Force India 1:26.605 2.579 30
15. Lance Stroll Williams 1:26.636 2.610 30
16. Sergio Perez Force India 1:26.767 2.741 26
17. Kevin Magnussen Haas 1:27.035 3.009 13
18. Brendon Hartley Toro Rosso 1:27.745 3.719 16
19. Marcus Ericsson Sauber 1:27.964 3.938 28
20. Charles Leclerc Sauber 1:28.853 4.827 28