back to top
KezdőlapFormula EKilencből hét gyártó vett részt a Gen2 Formula E autók első tesztjén

Kilencből hét gyártó vett részt a Gen2 Formula E autók első tesztjén

-

Hét Formula E-s gyártó vett részt egy zártkörű, kétnapos teszten a Monteblanco versenypályán. Az Audi, a DS, a Jaguar, a Venturi, a Mahindra, a Penske (Dragon) és a Nissan az új, második generációs (Gen2) autóikat teszteltét a spanyol pályán.

Az előzetes tervek szerint a BMW is részt vett volna a teszten, de a német gyártó végül visszamondta a részvételt.

„A végső előkészületeink során váratlan hiba történt.” – áll a BMW közleményében. „Ezért úgy döntöttünk, hogy folytatjuk a munkát az autón, Münchenben.”

A tesztet a kilencedik gyártó, a NIO is kihagyta.

„Amikor megterveztük a menetrendünket a Gen2 hajtáslánc és karosszéria tervezése, gyártása és tesztelése kapcsán, még nem voltak ismertek a tesztek időpontjai.” – magyarázta a NIO csapatfőnöke, Gerry Hughes. „Szóval igazából ugyanakkor kezdjük meg a tesztprogramot, mint amikor tettük azt a harmadik és negyedik szezon esetében is, szóval nincs változás.”

„Egy hónap múlva készen áll majd az autó a tesztre.”

„Nincs ennek különösebb oka, csak másként terveztük az időbeosztásunkat az első teszt kapcsán.”

A következő tesztre a Calafat pályán kerül majd sor, a következő hónapban.