back to top
KezdőlapFormula 1Versteppen nyomást akar helyezni a Renault-ra

Versteppen nyomást akar helyezni a Renault-ra

-

Max Verstappen elmondta, hogy rádiós panaszkodásának a Renault erőforrásra az volt a célja, hogy nyomást helyezzen a gyártóra.

A Red Bull holland versenyzője ugyanis többször is panaszkodott rádión a Kínai Nagydíj hétvégéjének szombati napján.

„Szerintem baj lenne, ha nem frusztrálna a dolog, nem?” – magyarázta Verstappen a RaceFans-nek. „Azért vagyok itt, hogy versenyeket nyerjek és szerintem mindenki ugyanezt akarja, aki az autómon dolgozik. Ha csak halkan mondanám ki, akkor az olyan lenne, mintha valami GT sorozatban versenyeznék, nem különösebben érdekelne.”

Verstappen elismeri, hogy kijelentésével az volt a célja, hogy nyomást gyakoroljon a motorgyártóra.

„Nem csak nyilvánosan, mert amit mondok azt nem a nyilvánosságnak szánom, hanem azoknak a fickóknak, akik hallgatják a rádiómat.”

A RaceFans egyébként úgy tudja, hogy szerződésük értelmében a Red Bull nem kritizálhatja nyilvánosan a Renault erőforrását, mely a Red Bull autóiban TAG-Heuer néven fut.

„A lemaradásunk az egyenesekben nagyobb volt, mint amire számítottunk, mielőtt idejöttünk.” – mondta Verstappen. „Részünkről kell még egy kis finomhangolás.”

„Vannak problémák, amik már korábban is voltak, van gond a felvelé váltással, van ami nem igazán működik.”