back to top
KezdőlapFormula 1A Honda egyelőre hallgat a Red Bullról

A Honda egyelőre hallgat a Red Bullról

-

A Honda továbbra sem mond semmi konkrétumot arról, hogy ők lesznek-e a Red Bull motorszállítói 2019-től kezdődően.

Az energiaitalosok egyébként nyitottak lennének az új megállapodásra, ezt többször is hangoztatták már. Tulajdonképpen ennek is köszönhető, hogy a partnercsapatuk, a Toro Rosso Honda motorra váltott idénre.

„A Toro Rosso nyitott az új ötletekre, és figyelmesen hallgatnak is ránk. Mi is ugyanezt teszük velük. Együtt keményen dolgozunk, hogy elérjük a céljainkat.” – nyilatkozta a Honda technikai igazgatója Toyoharu Tanabe a francia Auto Hebdonak.

Amikor azonban a Red Bullról kérdezték nem adott konkrét választ.

„Jelenleg csak az idei évre illetve a Toro Rossoval való közös munkára koncentrálok. Ami pedig az összes többi dolgot illeti, azokról majd a Honda felső vezetése fog döntést hozni.” – zárta rövidre.

Franz Tost pedig elmondta, hogy a többi istállóval ellentétben ők más utat követnek.

„A többi csapat évenként két vagy három nagy fejlesztési csomagot vet be. Mi azonban más filozófiát követünk. Folyamatos, apróbb fejlesztésekkel, javításokkal igyekszünk javítani az autónkon.” – fogalmazott az osztrák.